Nem változott a háztartások megtakarítása

Vágólapra másolva!
A háztartások infláció nélkül számított pénzügyi megtakarítása októberben 21,1 milliárd forint volt, lényegében azonos az egy évvel korábbival - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az októberi előzetes adatok alapján pénteken.
Vágólapra másolva!

A háztartások inflációszűrt megtakarítása szeptemberben 29,9 milliárd forintot tett ki az előzetes adatok alapján. A tizedik hónapban a 25,4 milliárd forint kamatokba foglalt inflációs kompenzációval a háztartások nettó finanszírozási képessége 46,5 milliárd forint volt, szemben az egy hónappal korábbi 55,8 milliárd forinttal.

A háztartások operacionális nettó finanszírozási képessége, azaz az inflációszűrt pénzügyi megtakarítása az utóbbi két hónaphoz hasonlóan októberben is meghaladta az idei átlagos havi mértéket.

A pénzügyi eszközökön belül folytatódott az értékpapírokból a betétekbe történő portfolió átrendeződés. A háztartások tulajdonában lévő állampapír állomány 9,1 milliárd forinttal, a részvényeké 3 milliárd forinttal csökkent. A befektetési jegyek piacán azonban továbbra is a nettó vásárlás volt a jellemző, állományuk 6 milliárd forinttal nőtt.

Az értékpapírok piaci áron mért állományát októberben az árfolyamváltozásból adódó 19,1 milliárd forint átértékelődési nyereség és a 8,5 milliárd forint kamatokba foglalt inflációs kompenzáció növelte. Ennek köszönhetően piaci áron 21,5 milliárd forinttal növekedett a háztartások értékpapír vagyona.

A háztartások hiteltartozása - követve az elmúlt hónapok folyamatait - lassuló ütemben emelkedett, októberben 23,5 milliárd forinttal nőtt. Az inflációszűrt tranzakció 18,7 milliárd forintot tett ki. Ez 13,1 milliárd forint ingatlanhitelből - és 4,2 milliárd forint fogyasztási hitelből állt.

(MTI)

Ajánlat:

Magyar Nemzeti Bank

Korábban:

A háztartások fele nem takarékoskodik
(2001. szeptember 20.)

Csúcson a háztartások megtakarítása
(2001. szeptember 17.)