A résztvevőknek árt, a kívülállóknak hasznos az olajár-háború

Vágólapra másolva!
Napok óta zuhan a kőolaj világpiaci ára az OPEC és a szervezeten kívüli kőolaj-termelő országok - elsősorban Oroszország - közötti nézeteltérések miatt. Az olajkartell ugyanis csak akkor hajlandó napi 1,5 millió hordóval csökkenteni termelését az árak növelése érdekében, ha Oroszország is 500 ezer hordóval mérsékli kibocsátását, ám Moszkva erre nem hajlandó. Az Üzleti Negyed összeállításából kiderül: az árháború az érintet országoknak súlyos károkat okozhat, míg a kívülállók - így Magyarország is - profitálnak belőle.
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábia: a túlnépesedésen a drága olaj segíthet

Nem elképzelhetetlen, hogy az olajárak drasztikus csökkenése miatt jövőre 1 százalékkal szűkül Szaúd-Arábia gazdasága, ami igen nehéz helyzetbe hozhatja az olajbevételeiből élő, túlnépesedéssel küzdő ország gazdaságát - írja elemzésében a Bloomberg hírügynökség.

Az állam bevételeinek 75 százaléka az olajexportból származik, az országban a munkanélküliségi ráta 15 százalékos, a dolgozók többsége pedig állami alkalmazott, így az olaj világpiaci árának alakulása a szaúdiak számára létfontosságú. Ráadásul ott a világon a legnagyobb a népesség növekedési üteme: a lakosság 60 százaléka fiatalabb 19 évesnél, és évről évre 100 ezer fiatal lép be a munkaerőpiacra.

Tavaly, amikor éves átlagban 27 dollár volt az olaj hordónkénti ára - amire 15 éve nem volt példa - a szaúdi gazdaság 4,5 százalékkal bővült. Számítások szerint 6 százalékos növekedési ütem szükséges ahhoz, hogy a munkaerőpiacra frissen belépő fiatalok állást találjanak. Idén az olaj hordónkénti, átlagos ára 22 dollár körüli lesz, míg egyes szakértői becslések szerint jövőre 18 dollár lehet.

A Bloomberg elemzése szerint a szaúdi gazdaság irányítói válaszút előtt állnak: vagy nyitottabbá teszik az ország gazdaságát, növelve ezzel a versenyképességet, a foglalkoztatottságot és a bevételeket, vagy hitelfelvételekkel vészelik túl a nehéznek ígérkező 2002-es évet, és nem változtatnak a gazdaság struktúráján. Az utóbbi megoldás mellett szól, hogy az ország jelenleg alacsony kamatozású hitelekhez juthat a nemzetközi pénzpiacokról, ellene viszont az, hogy az államadósság mértéke már majdnem akkora, mint az ország éves GDP-je.

Az orosz kilábalást veszélyezteti az alacsony olajár

Lehet, hogy a kőolajár zuhanása miatt meg kell változtatni a jövő évi orosz költségvetés tervezetét, mert a büdzsét 23 dolláros hordónkénti kőolaj-árral tervezték. Szakértők szerint a 18 dollár alatti ár már megakadályozná az orosz államháztartást abban, hogy tartalékokat halmozzon fel, ennél is alacsonyabb ár pedig megszorításokat, esetleg külföldi hitelfelvételt tenne szükségessé.

Szakértők szerint egyértelmű: az orosz gazdaság gyors talpra állása az 1998-as válság után, és tavalyi, impozáns fejlődése a rendkívül magas olajárnak volt köszönhető.

A többiek jól járnak

Az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasága viszont jelentősen profitál az olcsó olajból: az amerikai gazdaságban nincs inflációs nyomás, míg a valutaunióban a pénzromlás üteme viszonylag gyorsan csökken, és lassan megközelíti az Európai Központi Bank által kívánatosnak tartott két százalékos szintet. Mindez azt jelenti, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az uniós központi bank különösebb kockázatok nélkül csökkentheti alapkamatát a gazdaság élénkítése érdekében, amire a kezdődő világgazdasági recesszió és az amerikai terrortámadásokat követő pánik idején szükség is van.

A kirajzolódó tendenciákat a magyar fogyasztó is örömmel nyugtázhatja: a 95-ös oktánszámú benzin alig kerül többe 200 forintnál.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

OPEC

Korábban:

Ismét benzinár-csökkentés
(2001. november 19.)