A dánok félnek az eurótól

Vágólapra másolva!
Dánia lakossága attól fél, hogy az euró bevezetésével komolyan sérül majd az ország szuverenitása. Egyes dán törvények ezért arra hivatottak, hogy megvédjék a dán függetlenséget, melyet a legtöbb polgár mainapság veszélyeztetve érez. A törvényhozás egyéb iránt közel került már ahhoz is, hogy visszautasítsák magát a maastricht-i szerződést.
Vágólapra másolva!

Az ország szkepticizmusát elsősorban az attól való félelem táplálja, hogy az euró tagság megváltoztatja majd Dánia nagyvonalú jóléti rendszerét, miután az eurózóna államai megállapodtak, hogy keményen betartják a költségvetési korlátokat.

Annak ellene, hogy Dánia büszke a politikai függetlenségére, és nagyon tart attól, hogy a brüsszeli politikába túl sok beavatkozást eredményezhet az euró-tagság, az ország gazdasága lényegében tökéletesen integrált az Unió gazdaságába.

(Üzleti Negyed)