Nincs terroristaszámla a magyar pénzintézeteknél

Vágólapra másolva!
Versenyhivatalhoz fordult a bankszövetség a kizárólag postabankos számlára folyósított diákhitel miatt. El kell kerülni, hogy bizonyos üzletek csak meghatározott banki kör számára legyenek elérhetők - hangzott el a bankszövetség hétfői tájékoztatóján. A pénzmosás elleni törvénytervezettel egyetért a szövetség, bár úgy tartja, a kedden végszavazásra kerülő törvényben maradtak problematikus rendelkezések. A banki visszajelzések szerint Magyarországon nincsenek terroristaszámlák.
Vágólapra másolva!

Miután a pénzügyminiszterhez írt levelére elutasító választ kapott a bankszövetség, a versenyhivatalhoz fordult, hogy vizsgálja meg nem sérti-e a versenytörvényt, hogy csak a Postabanknál nyitott számlára folyósítják az állampolgári jogon igénybe vehető diákhitelt. Nem arról van szó, hogy más bankok irigyelnék a Postabank számára megnyílt számlanyitási lehetőséget. Nem elleneznénk azt sem, hogy az állam saját bankját meghatározott üzleteknél előnyben részesítse. Attól tartunk inkább, hogy precedens születik, s rendszer lesz abból, hogy bizonyos üzleteket meghatározott banki köröknek adnak - mondta Erdei Tamás, a szövetség elnöke, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. elnök-vezérigazgatója. Felsorolt 9 bankot, amely saját névvel is csatlakozott a beadványhoz, hogy nagyobb nyomatékot adjon az ügynek. A pénzintézetek között az ellenérdekelt Postabank kivételével a nagyobb, lakossági üzletággal rendelkező pénzintézetek jelen vannak. Hiányzik a listáról a Kereskedelmi és Hitelbank is, ahol még nem döntöttek ez ügyben.

Az ügyfeleknek ebben az esetben nem adják meg a szabad bankválasztás jogát, holott éppen arról a rétegről van szó, amely talán most találkozik először bankszolgáltatással, ezért kulcsszerepe van az ügyfélkör építéséről szóló pénzintézeti stratégiákban - hangzott el. A bankszövetség, mint hétfőn a Magyar Hírlap kérdésére elmondták, még egy esetben sem fordult a versenyhivatalhoz, mert eddig tárgyalások útján tudta orvosolni aggályait. Ezúttal ez nem sikerült - mondták, hozzátéve, hogy a beadványt neves jogászok együttműködésével dolgozták ki. Bankjogászok segítségét legutóbb a szövetkezeti üzletrészekkel foglalkozó alkotmánybírósági beadványnál igényelték, ahol a bíróság a javukra döntött.

A bankszövetség a parlamentben ma végszavazásra kerülő terrorizmus- és pénzmosásellenes törvénnyel egyetért és támogatja azt, bár mint Nyers Rezső, a szövetség titkára elmondta, nem mindegyik pontosító, a törvény végrehajtását technikailag egyszerűsítő javaslatukat fogadták el. A magyar bankrendszerben nincs komoly méretű pénzmosás - hangsúlyozta Erdei Tamás. A bankok a gyanús tranzakciókról évente több száz bejelentést tesznek, de általában kevesebb mint 10 esetben követi ezt rendőrségi vizsgálat.

A bankszövetség elküldte a bankoknak az EU-ban összeállított listát, amely a terrorizmussal gyanúsított vagy érintett személyeket és szervezeteket tartalmazza. Az ellenőrzés során kiderült, hogy Magyarországon nincsenek terroristaszámlák. A névtelen betétek jövő év elejétől tervezett megszüntetéséről elmondták: eredetileg ezt a bankok későbbi időpontra tették volna, de tavasz óta megváltoztatták az álláspontot, s támogatják a kormány javaslatát. Az anonim takarékbetétkönyvek mindössze 3-4 százalékát teszik ki a takarékbetéteknek.

A bankok várható eredményei kapcsán a bankszövetség az idei évet nagyon jónak tartja, de a jövőt illetően óvatosságra int. A jövedelmezőségi kilátások az üzleti szektorban a gazdasági növekedés lassulásával romlanak, ami kihat a bankrendszerre is a hitelkereslet csökkenése és a hitelezhető adósok körének szűkülése folytán. A legrosszabb jelnek a beruházások csökkenését tartják. A fogyasztási kereslet bővítése helyett inkább az üzleti szektor pénzügyi helyzetének javítása, ezen belül például az élőmunka vállalati terheinek csökkentése lenne fontos - hangzott el.

Egy év halasztás az ügyvédeknek

A terrorizmus elleni küzdelemről és a pénzmosás megelőzéséről szóló rendelkezések szigorítását szolgáló törvényhez az utolsó pillanatban is érkezett még az előterjesztőtől származó módosító javaslat. Így azt ajánlják, hogy a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény hatálya - a tervezettel ellentétben - ne vonatkozzon a jogi és ügyvédi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetekre és személyekre, illetve a közjegyzőre. A jogtanácsosi irodákra, az ügyvédekre, az ügyvédi irodákra és a közjegyzőkre vonatkozó szabályozást egy évvel későbbre halasztva, 2002. november 30-áig állapítja majd meg a kormány és terjeszti be a parlament elé. Az eredeti javaslat arról szól, hogy a fent felsorolt jogászoknak és szervezeteknek kötelessége lesz jelenteni, ha pénzmosásra utaló nyomokat észlelnek.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Bank
(Az Üzleti Negyed rovata)