Ingatlanokat vesz az ÁPV Rt.

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az ÁPV Rt. 44,1 milliárd forintot kapott tartalékának feltöltésére. A Világgazdaság úgy tudja, hogy az összeg egy részét ingatlanvásárlásra fordítja a vagyonkezelő. Ezen túl a tartalékból finanszírozza a szervezet a gázközmű-vagyonnal kapcsolatos többletkötelezettségeit is.

Az ÁPV megvásárolja a Debreceni Egyetem templomépületét, a Budapest V. kerület, Szabadság tér 10-11. számú ingatlant, valamint a volt Divatcsarnok budapesti épületét. A lap információi szerint ezeket térítésmentesen adja majd át: az elsőt a református egyháznak, a másik kettőt a Kincstári Igazgatóságnak. Az ÁPV ügyvezető igazgatója azzal indokolta a lapnak a tranzakciókat, hogy ezek az állam vagyon- és gazdaságpolitikai céljaival összefüggő intézkedések.

(MTI)

Ajánlat:

ÁRV Rt.