Kedvezményes hitelkártya kisvállalkozóknak

Vágólapra másolva!
Közös hitelkártya-program kialakításáról állapodott meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a mikrovállalkozások olcsó hitelhez juttatása érdekében. A programhoz állami kamattámogatást igényelnek, és a rossz adósok büntetése a cég nevének nyilvánosságra hozatala lenne.
Vágólapra másolva!

Az érdekképviseletek vezetői elmondták: a vállalkozói hitelkártya nem államilag garantált kártya lenne, hanem a programban részt vevők garancialapot hoznának létre, amelyet a Hitelgarancia Rt. működtetne. Ugyanakkor Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: kamattámogatást kérnek a kormánytól a konstrukcióra, és azt szeretnék, ha a vállalkozói hitelkártya ugyanolyan kedvezményes lenne, mint a meglévő mikrohitelek.

A kártyát a két szervezet bocsátaná ki, és attól lenne olcsó, hogy a kamara és a VOSZ szervezetei bekapcsolódnának az előminősítésbe és az ügyintézésbe. Demján Sándor elmondta, hogy egyelőre a bankok hozzáállása vegyes, de szerinte a pénzintézetek érdekeltek a program sikerében, mert a hitelt kapó vállalakozók a hitelezésben részt vevő bankoknál vezetnék számláikat.

Parragh László, a kamara elnöke elmondta: a vállalkozói kártya-szerződésben kikötik, hogy a rossz adósok nevét nyilvánosságra hozhatják. Ettől Demján Sándor a fizetési morál javulását várja.

A tervek szerint az indulásnál majd 1 millió forintot vehetnének fel a kártyatulajdonosok rövid lejáratra, de ez az összeg az idők folyamán emelkedhet. Becslések szerint a kártyát 100-300 ezer vállalkozó venné igénybe. A kamara és a VOSZ vezetőinek becslése szerint a kártya hat hónap múlva kibocsátható lehetne.

(MTI)

Korábban:

Széchenyi-kártya kisvállalkozóknak
(2001. november 21.)