Jelentősen nőtt az internetes banki ügyfelek száma

Vágólapra másolva!
A bankok, biztosítók és brókercégek internetes értékesítéssel kapcsolatos optimizmusa némileg csökkent a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest - áll a GKI, a Webigen és a Sun Microsystems Magyarország közös felmérésében. A kutatásból kiderül: az internetes folyószámla-szolgáltatást nyújtó bankok az első félév végén mintegy 103 ezer lakossági és 15 200 vállalati internetes ügyféllel rendelkeztek. A lakossági ügyfelek átlagosan havi 2, a vállalati ügyfelek 7 tranzakciót bonyolítottak online módon.
Vágólapra másolva!

A GKI Gazdaságkutató Rt. - a Webigen Rt.-vel és a Sun Microsystems Magyarországgal együttműködve - negyedévente felméri az internethasználati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését. A felmérésben részt vevő bankok a teljes bankrendszer eszközeinek több mint 77 százalékát, a biztosítók a szektor összes díjbevételének 34 százalékát tudhatják magukénak. Az értékpapírcégek összforgalom alapján számolt reprezentáltsága 6 százalékos. A harmadik negyedéves felmérés szerint a vállalatok az előző negyedévhez képest kevésbé optimisták, de továbbra is aktív szerepet vállalnak az internetes szolgáltatások bővítése terén, és még több internetes ügyfelet remélnek.

Az E-értékesítés részindex értéke a harmadik negyedévben 27 volt az előző negyedév 32 pontos adata után, ami továbbra is optimizmust tükröz. Leginkább az értékpapírcégek várakozásai csökkentek, elsősorban a piacra jellemző érdektelenség miatt. A bankok és a biztosítók várakozásai pozitívak, bár szintén mérséklődtek.

Az Internet hatása részindex értéke 2,9, ami jelentős esést jelez az előző felmérés 34 pontos eredményéhez képest: a pénzügyi szektor összes ágazata pesszimistábban nyilatkozott az internet piac-átalakító hatásáról.

A kutatás megállapítja: jelenleg hat bank nyújt folyószámla-szolgáltatást az interneten keresztül, míg egy bank befektetési jegyek értékesítésére használja ezt a csatornát. A folyószámla-szolgáltatást nyújtó bankok 2001. első félévének végén mintegy 103 ezer lakossági és 15 200 vállalati internetes ügyféllel rendelkeztek. Ez 61 százalékos növekedést jelent fél év alatt a lakossági, és 22 százalékos bővülést a vállalati internetes ügyfelek számában. A hat bank esetében az internetes ügyfelek aránya a lakossági piacon átlagosan nagyjából 3,4 százalékot tett ki, míg a vállalati piacon a hányados értéke 3,3 százalékos volt. Az internetes lakossági ügyfelek 2001-ben havonta átlagosan 2 tranzakciót bonyolítottak online módon, míg a vállalati ügyfelek átlagosan 7 tranzakciót kezdeményeztek.

A biztosítók várakozásai szerint 2001-ben összes díjbevételük 0,2-1 százaléka származik majd interneten keresztüli értékesítésből, ami 2002-ben 1-5 százalékosra nő. A biztosítók is inkább lakossági, mint vállalati ügyfeleik fele történő internetes értékesítés felfutására számítanak. Mindkét ügyfélcsoport esetén azonban nagyobb sikert remélnek a „nem életbiztosítások” internetes értékesítésétől.

Az értékpapírcégek szerint a lakossági internetes ügyfelek aránya a következő 12 hónapban csak kissé bővül, ami jóval mérsékeltebb optimizmust mutat, mint egy negyedével ezelőtt.

2001 júniusának végén a válaszoló öt bank közlése szerint 100 400 mobiltelefonos pénzügyi szolgáltatást igénybe vevő lakossági és közel 8000 vállalati ügyféllel rendelkeztek. A mobil szolgáltatásokat igénybevevő lakossági ügyfelek száma 2001 első félévében 80 százalékkal, a vállalati ügyfelek száma 93 százalékkal nőtt. Ez a mobiltelefonon szolgáltató, válaszoló bankok ügyfeleinek átlagosan mintegy 2,5 százalékát, illetve 2 százalékát tette ki 2001 közepén. A bankok várakozása szerint mobiltelefonos ügyfeleik száma gyorsabban nő a következő 12 hónap során, mint az internetes ügyfelek száma.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

GKI