Nincs döntés az autóklub és a versenyhivatal perében

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság kedden december 12-ére halasztotta a Magyar Autóklub által indított közigazgatási pert, amiben az autóklub megtámadta azt a versenyhivatali határozatot, amelyben a GVH megszűntette a Mol üzemanyag-árképzési gyakorlatának vizsgálatát.
Vágólapra másolva!

Kovács Mária tanácsvezető bíró a tárgyaláson elmondta: két kérdésben fog várhatóan a következő alkalommal határozatot hozni. Az egyik az, hogy a Mol nagykereskedelmi piacon elfoglalt helyzetére vonatkozó versenyhivatali árvizsgálat elégséges volt-e vagy sem, illetve a kiskereskedelem területén megállapítható-e az olajtársaság erőfölényes helyzete és az erre vonatkozó versenytanácsi vizsgálat megfelelő volt-e.

Kovács Kázmér, az autóklub jogi képviselője elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az olajtársaság költségalapú árképzésre legyen kötelezhető, azaz beszerzési és ráfordítási költségei és a tisztességes üzleti haszon számításával legyen elszámoltatható, miután Magyarországon egyedül a Mol rendelkezik kőolajlepárlására nagyüzemileg alkalmas eszközökkel.

A GVH jogi képviselője fenntartotta 2001. január 26-án hozott határozatát, amiben megszüntette a Mol Rt. üzemanyagárainak vizsgálatára indult versenyfelügyeleti eljárást.

(MTI)

Ajánlat:

Korábban:

Tovább perel a Mol ellen az autóklub
(2001. július 13.)