Drágul az úthasználat Horvátországban

Vágólapra másolva!
Újévtől 15 százalékkal emelik az úthasználati díjat, és 0,1 kunával a kőolajszármazékok literenkénti árát Horvátországban (1 dollár=8,32 kuna).
Vágólapra másolva!

Az áremelésből befolyó összeget a Zágráb-Split autópálya márciusban kezdődő építésére fordítják - írta csütörtöki számában a Vecernji list zágrábi napilap. A legnagyobb példányszámú horvát újság szerint Horvátország a következő 12 évben 4,43 milliárd német márkának megfelelő összeget szándékozik útépítésre fordítani, többet, mint az utóbbi 30 évalatt összesen.

A Zágráb-Split autópálya átadását 2005-re tervezik. Záráig már két évvel előbb el lehet jutni, Splittől pedig 2005-ben folytatják a pályaépítést Ploceig.

Márciusban több helyütt, Záránál, Splitnél és másutt egyidejűleg kezdenek hozzá a gyorsított ütemű útépítésbe.

(MTI)

Korábban: