Fizetnie kell a Merrill Lynch-nek

Vágólapra másolva!
Megállapodás született az Unilever és a Merrill Lynch között abban az ügyben, melyben nem megfelelő kezeléssel vádolta meg a Merrill Lynch tulajdonában levő Mercury Asset Management-t (MAM) az Unilever, amiért az szerződése kereteit túllépve veszteséget termelt nyugdíjpénztárának. Az Unilever ezért 130 millió font kártérítést követelt a Merrilltől.
Vágólapra másolva!

Majdnem biztos, hogy megszületett a megállapodás a hozzá nem értéssel megvádolt Merrill Lynch tulajdon MAM és az Unilever között. Az ügy tárgyalását szerdán felfüggesztették, ugyanis a megbeszélésen mindkét fél által elfogadható kompromisszum született.

A mindenki által elfogadhatónak talált egyezség szerint a Merrill 70 millió font kártérítést fizet az Unilevernek, amiért a MAM rosszul kezelte az Unilever 600 millió fontos nyugdíjalapját 1997 és `98 között - ez az összeg azonban jóval kevesebb, mint a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari cége, az Unilever által eredetileg követelt 130 millió fontos összeg. Mindenesetre ez a döntés nem tesz jót a Merrill Lynch üzleti hírnevének, miután az ügymenet már az ítélet közelében volt, mikor felfüggesztették.

A Jégsellő sikere

A Mercury Asset Management kis cégként indult útjára, de a remek vezetés eredményeképpen hamar a nagyok közé lépett. Az MAM vezetője a világ egyik legsikeresebb és legnagyobb hatalommal bíró üzletasszonya: Carol Galley, akit nyugodt vérmérséklete miatt "Jégsellőnek" nevez a konkurencia. A céget a Merrill Lynch 1997-ben megvásárolta, ami feltette a koronát a cég működésére.

A világ első száz leghatalmasabb üzletasszonyai között szerepel (forrás: Fortune) az Unilever vezető befektetője, Wendy Mayall is, aki szerint az Unilever veszteségei mögött a Merrill hozzá nem értése áll. Az alap kezelésével megbízott csapat vezetője, Alistair Lennard (Galley felügyeletével) ugyanis a szerződésben megállapított kereteket túllépve helyezte a nyugdíjalap vagyonát részvényekbe.

Az ügy vitája alatt Galley elismerte, hogy Lennard - aki nemrég töltötte be 27. életévét - talán nem rendelkezett elég tapasztalattal a rábízott feladat elvégzéséhez.

A szerdai megállapodásban rögzített 70 millió font a Merrill üzleti hírnevét erősen megtépázza majd, az Unilever kárát pedig nem biztos, hogy fedezi. Az Unilever azonban tart attól, hogy a tárgyalás folytatása esetén még az 70 millió fontot sem kapja meg.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Unilever