Szerényebb forgalmat várnak év végére a szállodák

Vágólapra másolva!
Ez az év nem igazán volt a turizmus éve, mondta a Magyar Hírlapnak Wolff Péter, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a szervezet csütörtöki közgyűlésén. Az elnök, akit újabb két évre megválasztottak, úgy gondolja, még nem tudni, mennyi ideig okoz bizonytalanságot és veszteséget az idegenforgalomban a világgazdasági recesszió, s az ágazatban a szeptember óta általánossá lett forgalom-visszaesés.
Vágólapra másolva!

Bár az erős forint, a reprezentációs költségek csökkentése és az amerikai terrortámadás egyértelműen negatív hatással voltak a hazai szállodavállalatokra, a bevételek mégsem mindenütt csökkentek. A szállodacégek a várható eredmények ellenére sincsenek euforikus hangulatban: az év végi ünnepeken több helyen a tavalyinál gyengébb forgalmat prognosztizálnak. Ugyanakkor a szövetség elnöke, Wolff Péter szerint az idei évben sikerek is adódtak: a jövő év elejétől ugyanis a szakmai szervezetek kezdeményezésére eltörölték az idegenforgalmi hozzájárulást. Az intézkedés éves szinten 3,7-4 milliárd forinttal csökkenti a szakma befizetési kötelezettségét. Ez tehát valamelyest enyhíteni tudja a hazai szállodák az erős forint miatti 7 milliárd forintos veszteségét.

Harbula Gyula, az Accor- Pannónia Hotels vezérigazgatója a szállodacsoport idei évét három szóval jellemezte: volt már jobb. A négyezer szállodai szobával rendelkező francia-magyar cég árbevétele az idén az előzetes számítások szerint 2-3 százalékkal alatta marad a tavalyinak, várható forgalmuk 21,5 milliárd forint körül alakul. Mindez azt eredményezi, hogy a szállodavállalat óvatosabb lesz a jövő évi tervezésnél, és óvatosabbak lesznek a beruházások indításával is, tudtuk meg a vezérigazgatótól. A bevételcsökkenés nem csupán az Amerikát ért szeptemberi terrortámadás következménye, mondta Harbula, s emlékeztetett a reprezentációs költségekről szóló rendeletre, mely szerinte a módosítás ellenére is jelentős bevételkiesést okozott. Az erős forint az Accor-Pannónia szintjén éves szinten 3-4 százalékos forgalomkiesést okozott. A szeptemberi terrortámadás következményei miatt pedig körülbelül 10 százalékos forgalomcsökkenéssel számolnak. Az átlagos foglaltságuk 63-64 százalékos volt. A magyarországi szállodáiknál - ez 3500 szobát jelent - 61-62 százalékos -, az ausztriai 500 szobánál pedig 75 százalékos foglaltságot jegyeztek.

A Taverna Szálloda és Étterem Rt. vezérigazgatójától a Magyar Hírlap megtudta, hogy bruttó árbevételük várhatóan 5 milliárd forint körül realizálódik, de mint Tárnoki László hangsúlyozta, lehetett volna magasabb. Legalább nettó 100 millió forinttól estek el a forint erősödése miatt, pedig a két szállodájukban, a Tavernában és a Ligetben, valamint a panziókban 75 százalékos volt a foglaltság. A szeptemberi terrortámadást követően azt éreztük, mondta Tárnoki, hogy a konkurencia kemény értékesítési marketingbe kezdett, a piacon élesebb lett a verseny. A Tavernánál szilveszterkor, ha a szálláshelyek nem is, de vendéglátóhelyek mindenképpen tele lesznek, jósolta Tárnoki László. A Hunguest Hotels marketing igazgatója, Virga Csaba szerint a cég a gazdasági megszorító intézkedések miatt nem zárja rosszul az évet. Az ötezer szobát kínáló szállodalánc szobái átlagosan 60 százalékos foglaltsággal működtek, s a szilveszter környéki napokon szinte már minden jobb szállodájuk teljesen megtelt. A cég az idén 10 százalékos árbevételnövekedést vár.

A Danubius Hotels ebben az esztendőben ugyanazon bevételcsökkentő okok miatt szenvedett, mint bármelyik más idegenforgalmi társaság. Betegh Sándor vezérigazgató ugyan az egész évre vonatkozó előzetes adatokkal nem szolgálhatott, annyit azért elmondott a Magyar Hírlapnak, hogy a forint erősödése és a reprezentációs rendelet hatása a vendégek egy részét elriasztotta. A szállodák kapacitásának kihasználtsága ennek ellenére a tavalyival azonos, 62 százalékos volt. Az is érezhető, s befolyásolja az eredményeket, sorolta a Magyar Hírlapnak Betegh Sándor, hogy a jelenlegi helyzetben - és főleg Budapesten - túlzottak a kapacitások. Ennek eredménye az lett, hogy a közelmúltban belépő szállodák - főleg a szeptemberi események árnyékában - rendkívül alacsony árakkal csábították a vendégeket. Volt például olyan elegáns hotel, ahol 50 márkáért is szobához lehetett jutni. Talán épp ezért a jövő évet egyelőre kiszámíthatatlannak érzik. Az év végi ünnepekre azonban - különösen a vidéki gyógy- és üdülőszállóikban viszont már nem lehet helyet kapni. Budapesten azonban nem ilyen jó a helyzet, itt egyelőre 50-60 százaléka foglalt a kapacitásnak.

Iván Gizella

(Magyar Hírlap)