Két hónapig élnek a nemzeti valuták

Vágólapra másolva!
Már csak kevesebb mint egy hónapjuk van azoknak, akik bármely euróövezetbe tartozó ország valutájával rendelkeznek, hogy kedvező feltételekkel, különösebb költségek és kényelmetlenségek nélkül váltsák át azt euróra. Január elseje után ugyanis - a megszűnő valuta fajtájától függően - egyre bonyolultabb és költségesebb lesz a jelenlegi külföldi fizetőeszközök beváltása.
Vágólapra másolva!

Az euró mint közös fizetőeszköz bevezetése több lépcsőben történik a tagállamokban. A monetáris unió 11 tagállamában már 1999 január elsején bevezették az eurót számlapénzként, 2001 január elsején pedig a tizenkettedik tagállamban, Görögországban is ez lett a hivatalos fizetőeszköz. Az unió további három tagja, Nagy-Britannia, Dánia és Svédország nem vesz részt a monetáris unióban, így saját nemzeti valutája marad a hivatalos fizetőeszköz.

Az átállás második és a polgárok számára sokkal zsebbe vágóbb lépése az euró készpénzként való megjelenése. Ez egységesen 2002. január elsején történik meg, amikortól ezekben az országokban az euró lesz a hivatalos pénz, a nemzeti valutákat pedig egy ideig, többségében február 28-ig szintén elfogadják fizetőeszközként. A visszajárót azonban már euróban fizetik. Az átmeneti időszak lejárta után az euróövezet hitelintézetei még egy ideig ingyenesen átváltják az adott ország valutáját, de nem mindenhol. Ezután a volt nemzeti fizetőeszközt már csak az adott ország nemzeti bankjában lehet ingyenesen beváltani, még általában tíz évig.

Az egyes országok ellátása az új fizetőeszközzel több lépcsőben történik. A bankok és pénzintézetek a legtöbb országban már az idén szeptembertől fokozatosan euróra cserélik tartalékaikat, nem sokkal ezután pedig már a kis- és nagykereskedők tartalékait is elkezdték lecserélni. Az év végéig a készpénzkiadó automaták többségét is feltöltik az új pénzzel. A lakosság, bár az új bankjegyekkel csak január elsejétől találkozhat, minikészletek formájában már december 15-étől megkezdheti az ismerkedést a pénzérmékkel.

Az euróövezetben komoly gondot jelent majd a megszűnő valuták különböző címleteinek kivonása a forgalomból, különösen mivel néhányuk - főleg a német márka - más, az unión kívüli országokban is keresett fizetőeszköz, és ezen országok lakóinál jelentős mennyiségű megszűnő valuta maradhat.

Őket a helyi bankoknak kell meggyőzniük arról, hogy jobban járnak, ha beváltják vagy bankszámlára teszik pénzüket. Külön problémát jelentenek a lakosságnál maradó kis címletű pénzérmék, amiket, ha valakin "rajta ragadtak", csaknem lehetetlen beváltani. Ezeket próbálja hasznos célra fordítani az a - Magyarországon is elindult - UNICEF-kezdeményezés, amelynek keretében ezeket a pénzeket a bankokban elhelyezett gyűjtőládákba dobhatjuk, és a pénz később gyermekprogramok támogatására fordítják.

A készpénz megjelenése felértékeli az eurót

Bár az olaszok késlekedései az euróérmék és -bankjegyek kiszállításában, illetve a francia banki dolgozók sztrájkfenyegetései az új év első napjaira némi aggodalomra adhatnak okot, az EU illetékesei bíznak benne, hogy az átállás zökkenőmentes lesz. És bár az európai gazdaság lassul, az elemzők mégis arra számítanak, hogy az euró készpénzes megjelenése felértékeli az uniós valutát a dollárral szemben.

Romano Prodi elismerte, hogy az euró ma még gyenge, ugyanakkor hangsúlyozta: a tagállamok pénzügyi mutatói belül maradtak a stabilitási és növekedési paktum korlátain, és a beszerzési index csökkenésének lassulása, a munkanélküliség alapvető stagnálása, valamint az infláció további csökkenése mutatja, hogy a kontinenst kevésbé rendítik meg a recessziós folyamatok, mint az USA-t.

A Reuters által megkérdezett európai szakértők is hasonlóan vélekednek. Szerintük az euró a jelenlegi 88,7 dollárcentről egy hónapon belül elérheti a 90-et, fél éven belül a 92-t és jövő ilyenkor pedig a 94-96-ot is. Igaz, az American Express arra számít, hogy 2002 közepén az amerikai gazdaság megerősödésével párhuzamosan az euró ismét visszaesik 87 centre, de az év végére visszatornázza magát 95 fölé.

A készpénz megjelenésének pszichológiáját kutatók eltérően vélekednek arról, hogy az eddig megszokott címleteknél sokkal kisebb eurók - az olaszoknak milliók helyett kell tízesekben, százasokban gondolkodniuk, de még a németeknek is kettővel kell osztaniuk-szorozniuk - milyen vásárlói reakciókat váltanak ki. Egyesek szerint az emberek eleinte visszafogják kiadásaikat, félve a túlköltekezéstől. Mások szerint viszont az olcsóság illúziója könnyelműbb vásárlásokra ösztönzi őket.

Jobb, ha mi is sietünk az átváltással

Mivel a megszűnő nemzeti valuták átváltása euróra idővel egyre bonyolultabb és költségesebb lesz, már most érdemes elgondolkodni azon, hogy szabaduljunk meg a fölöslegessé váló címletektől.

A legegyszerűbb és leggyorsabb lehetőség a rövidesen megszűnő pénzek forint- vagy eurószámlára helyezése a kereskedelmi bankokban. Aki - például a számlanyitás költsége miatt - mégis a közvetlen beváltás mellett dönt, január 1-jétől február 15-ig teheti azt meg a hitelintézetekben és egyéb pénzváltóknál jutalék ellenében.

A határidő közeledtével azonban várhatóan egyre hosszabbak lesznek a sorok. Február 15-e után a tizenkét ország valutáját már csak az arra esetleg önkéntesen vállalkozó, pénzváltási engedéllyel rendelkező szervezet váltja át, amiért természetesen váltási díjat számol fel. Ekkor külön költségek nélkül már csak az adott országban szabadulhatunk meg pénzünktől. BP

Báron Péter

(Magyar Hírlap)