Megnégyszerezné az idegenforgalmi bevételeket a kormány

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A kormányzat arra törekszik, hogy a következő tíz év alatt megnégyszereződjenek az idegenforgalmi bevételek - hangoztatta Matolcsy György gazdasági miniszter az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának csütörtöki ülésén. A miniszter közölte: az ország turisztikai stratégiájának középpontjába az egészségturizmust helyezi a kormány.

Matolcsy György elmondta: az év első tíz hónapjában az idegenforgalomból származó bevétel 3,7 milliárd euró volt, ami megegyezik a tavalyi év egészében befolyt összeggel. Jövőre mintegy 4 milliárd eurós turisztikai bevételre számít a kormány.

Korábban:

Több turista - kevesebb vendégéjszaka
(2001. december 10.)