Az euróárak nem lesznek egységesek

2001.12.29. 15:03

Amikor január 1-jén a tizenkét európai államban megjelenik az egységes valuta, könnyen összehasonlíthatóvá válnak az árak. Az előzetes számítások azt mutatják, hogy az egyes országokban jelentős különbséggel találkozhatunk.

Az eurózóna 300 millió lakója jövő januártól egyszerűen kiderítheti, hogy mit hol érdemes megvásárolni. Az euró bevezetése után könnyen elvégezhető például egy hamburger árának összehasonlítása. Jelenleg még igen jelentősek a különbségek: egy holland McDonald'sban a szendvicsért 1,25 eurót, Németországban 1,15 eurót, míg Franciaországban mindössze 75 centet kérnek el. Jelentős különbségek persze nemcsak a hamburgereknél, hanem a joghurtoknál, az autóknál vagy a számítógépeknél is felfedezhetők. Úgy tűnik, hogy Danon Actimelt, napjaink egyik divatos joghurtját Németországban érdemes beszerezni, ugyanis ott egy dobozka mindössze 30 cent. Ezzel szemben Olaszországban ennek kétszeresét számolják fel. Azért az olaszok sem járnak rosszul, mivel az autók náluk kevesebbe kerülnek, mint más országokban. Például egy Peugeot 206XR-t Itáliában már 10 555 euróért haza lehet vinni. A németeknek ugyanezért 11 335 eurót kell fizetniük, míg a hollandoknak ennél is mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükbe, náluk 13 108 euró a kisautó ára.

A cégek azzal magyarázzák a különbségeket, hogy eltérők az adó- és munkajogi szabályok. Szakemberek szerint az árkülönbségeknek csupán tíz százaléka származik a jövedelemkülönbségekből. A fennmaradó 90 százalék a 4-22 százalék között mozgó általános forgalmi adókból, az eltérő bérszintből és a szociális biztosítás mértékéből adódik.

Az árakat ezenkívül a helyi reklámpiac és a fogyasztók vásárlási szokásai is befolyásolják. Különösen az élelmiszerek körében nehéz olyan terméket találni, amelyet mindenhol ugyanolyan mértékben kedvelnek és vásárolnak. A németek jóval gyengébb kávét isznak, mint az olaszok, így más árut is vesznek. A belgák, a franciák és a svájciak inkább keserű csokoládét esznek, míg a többiek a tejcsokit kedvelik.

Vonczem Gabriella

(Magyar Hírlap)