Jövő héten indul az elektronikus sztrádafigyelő rendszer

2002.03.29. 8:31

Az elektronikus sztrádafelügyeleti és -ellenőrzési rendszer január 11-étől fordul "élesbe" - tudta meg a Világgazdaság. Bakonyi István, a Nemzeti Autópálya Rt. kapcsolati igazgatója a lapnak elmondta: mivel a tavalyi éves matricák - amelyekből egyébként 108 ezret adtak el - idén január 10-ig érvényesek, csak azt követően alkalmazhatják az egyébként már működésre képes rendszert.

A Világgazdaság információi szerint az M1-esen és az M3-ason összesen négy ponton üzemel a kamerás ellenőrző rendszer, de a mobil ellenőrző csoportok a későbbiekben is működnek majd. Ezek száma mintegy tíz. Az idei matricákat az ügyfélszolgálati irodákon és viszonteladókon kívül az M3-ason tizenhét, az M1-esen pedig öt felhajtóágon árusítják.

Bliccelni nem érdemes, hiszen az idén - a közlekedési és vízügyi miniszter közelmúltban módosított rendelete szerint - tetemes pótdíjat kell fizetni. A hagyományos ellenőrzésnél a gépjárművezető a jogosulatlan úthasználat miatt a jármű kategóriájának megfelelő pótdíjon felül a helyszínen köteles megvásárolni a kilencnapos matricát is. A pótdíj esetenként még a 100 ezer forintot is meghaladhatja.

Autópályadíjak (áfa-val, forintban)...

D1 - kategória

D2

D3

Heti

1 500

3 700

5 000

Havi

2 600

6 700

9 000

Éves

24 000

58 300

83 000

...és pótdíjak 2002-ben*

Mobil ellenőrzés során

7 500 -            30 000

18 500 -          74 000

25 000 -        100 000

Elektronikus ellenőrzés során

9 000 -            31 500

22 200 -   77 700

30 000 -        105 000

*a fizetési határidőtől függően
Forrás: Kövim, Világgazdaság

(MTI)