Fellép versenytársa ellen a Microsoft

Vágólapra másolva!
A MagyarOffice forgalmazásának és hirdetéseinek beszüntetését szeretné elérni a redmondi Microsoft, mivel szerinte a termék az "Office" elnevezéssel és színeivel sérti a Microsoft Office irodai programcsomagjának piaci szereplését. Ezek miatt azonban Magyarországon legalább 10 további, Office név alatt irodai szoftvert fejlesztő cég is támadhatóvá válik.
Vágólapra másolva!

Az amerikai óriásvállalat magyar nyelvű irodai programcsomagját "Microsoft Office Magyar" névvel árusítják a boltok, s mivel a Microsoft szerint a MagyarOffice-t gyártó MultiRáció Kft. a szoftvercég közismert színeit és a piacon bevezetett elnevezését használja terméke népszerűsítésére - az Oppenheim és Társai, az anyavállalatot képviselő hazai ügyvédi iroda szerint - a MultiRáció versenyt sért.

Banai Miklós, a MultiRáció ügyvezető igazgatója elmondta, egy nappal a MagyarOffice bemutatása után faxon figyelmeztették cégét a szoftveróriás szerint helytelen piaci magatartásra, ám hivatalos megkeresés azóta sem érkezett a cégéhez. Banai azt is elmondta: a MagyarOffice augusztustól áll védjegyoltalom alatt, s a Szabadalmi Hivatalnál máig nem támadta meg senki a bejegyzést. A Microsoft egyébként a "Microsoft Office Magyar" elnevezést nem védte le, bár a szoftveróriásnak jelenleg 27 lajstormba vett védjegye van. Ezek közül négy - a Microsoft Office 2000, a Microsoft Office XP, az Office.Net és az Office termékek logója - utal a terméknévre.

A Szabadalmi Hivatal sajtóosztályán elmondták, mivel a szoftveróriás a vitatott formában nem védte le az elnevezést, csak a bíróság tudja eldönteni, versenyt sértett-e vagy sem a MultiRáció.

Az angol Office szó a magyar kereskedelemben azonban az irodai programcsomagokra használt kategória megjelölésévé nőtte ki magát, így - ha perre kerül sor - a bíróságnak azt is mérlegelnie kell, hogy nem a mosópor, nadrág vagy kávé és egyéb nem levédhető kategóriamegjelölés közé sorolható-e. Office név alatt itthon egyébként közel 10 szoftver szerezhető be, így a Sun StarOffice-a, a Számalk SoftOffice-a, a K-Office, vagy az Ability Office 2002 nevű terméke. Az Microsoft termékénél szintén jóval olcsóbb és hasonló feladatokat ellátó programot kínáló Abilitynél Vadászi Eszter cégvezető elmondta: hasonló kifogásokkal a Microsoft egyelőre nem kereste meg társaságukat, ám termékük nevébe azért került az "Office", mert e nélkül nem volna egyértelmű a vásárlóknak, hogy az mire is való.

Gecse Mariann

(Magyar Hírlap)