Súlyosbíthatják a reformok az argentin válságot

Vágólapra másolva!
A piac továbbra sem tesztelheti az Argentínában nemrég bevezetett kettős árfolyamrendszert, ami több elemző szerint csak súlyosbítja az ország gazdasági válságát. Szerintük a kettős árfolyamrendszer sokáig nem tartható fenn, összeomlása pedig hiperinflációhoz és további zavargásokhoz vezethet.
Vágólapra másolva!

Tovább várat magára az új, kettős argentin árfolyamrendszer piaci megmérettetése: a jegybank kedden úgy döntött, hogy a pénzpiacok szerdán sem nyitnak ki, mert még nem dolgozták ki a kereskedés részletes szabályait. A BBC elemzése szerint az intézkedés tovább csökkenti a befektetők bizalmát az árfolyamrendszerrel szemben.

Hiperinflációhoz vezethet az új árfolyamrendszer

A vasárnap Argentínában bevezetett kettős árfolyamrendszer sok elemző szerint már középtávon is tarthatatlan, és inkább súlyosbítja, mintsem enyhítené az ország gazdasági válságát. Az új rendszer lényege, hogy export esetén egy dollár a korábbi egy peso helyett 1,4 pesot ér, míg Argentínában az árfolyam alakítását teljes egészében a piacra bízták. Az intézkedéstől az új ideiglenes államfő azt reméli, hogy élénkíti a kivitelt, de a behozatalt nem drágítja, vagyis elkerülhető az infláció drámai növekedése.

Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy hamis számlázásokkal az árfolyamrendszer könnyen kijátszható, és végül az argentin kabinet a valuta újabb és újabb leértékelésére kényszerül, ami inflációs spirált indíthat el az országban.

Nem lehet kímélni a lakosságot

Az új gazdasági kényszerintézkedések másik fontos eleme, hogy a bankoknak a lakosság dollár-adósságait még a régi, paritásos árfolyamon kell pesora váltaniuk. A kormány a pénzintézeteket úgy kívánja kárpótolni veszteségeikért, hogy újabb adóval sújtaná az olajbehozatalt. Elemzők szerint ez az intézkedés is aláássa a befektetők bizalmát.

Az argentin vállalatok többségének helyzete is rendkívül nehéz lesz: kötelezettségeik ugyanis továbbra is dollárban lesznek, míg bevételeik a drasztikusan leértékelt pesoban keletkeznek.

Az új gazdaságpolitika elmélyíti a válságot és növeli a politikai kockázatokat - áll a Credit Suisse First Boston elemzésében, bár az intézkedések célja a kormány szerint az, hogy a lakosság minél kevésbé érzékelje a súlyos gazdasági válságot. A BBC emlékeztet: az elmúlt hetekben két átmeneti kormány kényszerült lemondásra a 27 emberéletet követelő zavargások miatt.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Kettős pezóárfolyamról döntöttek Argentínában
(2001. január 7.)

Tovább nőtt Argentína adóssága
(2001. január 3.)