Nőtt a turizmusból származó bevétel

Vágólapra másolva!
Az előzetes fizetési mérleg adatok szerint 2001 január-novemberében az idegenforgalomból származó bevétel 4 milliárd eurót volt, ami 18,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Vágólapra másolva!

A KSH közleménye szerint az első tizenegy hónapban a kereskedelmi szálláshelyek bevételei megközelítették a 141 milliárd forintot, ami folyó áron számolva 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás együttes fogyasztói-árindexe ugyanebben az időszakban 113,9 százalék volt, tehát a forgalom nem érte el az egy évvel korábbit - áll a közleményben.

Több volt a külföldi vendég

Az elmúlt év első tizenegy hónapjában 2,9 millió külföldi vendég több mint 10 millió vendégéjszakát töltött el kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek és az éjszakák száma egyaránt 2 százalékkal nőtt. A kereskedelmi szálláshelyeken a belföldi vendégek száma az első tizenegy hónapban a 2000. évihez hasonlóan meghaladta a 2,7 milliót, míg az eltöltött vendégéjszakák száma 3 százalékkal csökkent.

Az elmúlt év január-novemberében egy külföldi vendégéjszakára 6000 forint, egy belföldire pedig 2600 forint átlagos díjbevétel jutott.

A szállodák átlagos szobafoglaltsága 2001 január-novemberében 48 százalékos volt. Egy kiadható szállodai szobára a 2000. évihez hasonlóan mintegy 1,8 millió forint díjbevétel jutott. Az ötcsillagos szállodákban ez a bevétel az átlag négyszerese volt.

Kevesebben repültek

A határátkelőhelyeken november végéig 28,9 millió külföldi látogatót regisztráltak, lényegében ugyanannyit, mint 2000 hasonló időszakában. Az év utolsó előtti hónapjában 86 000, 11 hónap alatt pedig 1,3 millió külföldi határátlépőt regisztráltak a repülőtereken. Ez utóbbi szám mintegy 20 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

A KSH adatai szerint 2001 január-novemberben a magyar állampolgárok 10,5 millió esetben lépték át az ország határait. A határátlépések száma 2 százalékkal nőtt.

(MTI)

Ajánlat:

KSH