<P class="MsoNormal">A piac szerint 6,92 százalék volt tavaly az infláció

Vágólapra másolva!
A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint tavaly decemberben 6,92 százalék volt a 12 hónapra visszatekintő infláció Magyarországon. Idén az első félévben meredeken csökkenő, azután azonban enyhén emelkedő árindexre számít az elemzők többsége.
Vágólapra másolva!

A Napi Gazdaság által megkérdezett 10 makroelemző inflációs prognózisának átlaga 6,92 százalék. Az elemzők szinte egybehangzóan a 6,8-7,0 százalék közti szűk sávba várják a decemberi inflációt, az átlagnál alacsonyabbat (6,8) egy, magasabbat (7,0 százalékot) három prognoszta említett. A 12 havi konszenzushoz tartozó havi infláció 0,1 százalék. Az elemzők szerint decemberben kedvezően befolyásolta a fogyasztói árindex alakulását a benzin árának csökkenése és a novemberhez képest olcsóbbá váló sertéshús. Ugyanakkor néhány szezonális élelmiszer ára jelentősen emelkedett, ezért nem biztos, hogy az élelmiszer főcsoport egészében árcsökkenés következik be. Annál is kevésbé, mert a régió más országaiban decemberben nem okozott kellemes meglepetést az élelmiszerárak alakulása - véli Barza György, az ING Bank elemzője.

Az idei inflációs pálya kérdésében már megosztottabbak az elemzők. Abban egyetértés van, hogy 2002 első félévében 5 százalék alá esik a 12 havi árindex. Ennek legfőbb oka, hogy tavaly év elején még gyorsuló ütemben emelkedtek az árak, vagyis magasak a bázisadatok. Erre rásegít a hatósági árak moderált emelése, és valószínűleg az élelmiszerek olcsóbbá válása is. Nagy Márton, az ING vagyonkezelő elemzője úgy véli, hogy ebben különösen nagy szerepe lesz a sertéshúsnak, mert ennek árcsökkenése még nem épült be a feldolgozott termékek árába, de ez a hatás januártól néhány hónapon át biztosan jelentkezik. Az elemzők az első félév végére 4,5 és 5,0 százalék közötti inflációt prognosztizálnak.

Megoszlanak ugyanakkor a vélemények a második félévről. A többség enyhe emelkedést valószínűsít. Ezt azzal magyarázzák, hogy a második félévben a friss adatok már alacsony előző évi mutatókat váltanak le, vagyis elmúlik a bázishatás. Emellett növelik az árindexet a gyarapodó reálkeresetek nyomán emelkedésnek induló szolgáltatási díjak, és biztosan hat a benzin fogyasztási adójának emelése is. Fokozza a második félévi prognózisok bizonytalanságát a világgazdasági helyzet alakulása, mert ha az év közepétől tényleg felpörög az Egyesült Államok és Európa gazdasága, az nem hagyja érintetlenül az olajárakat sem. Mindezek alapján a ma jellemző vélemény az, hogy idén az infláció U alakú pályát ír le: a mélypontja május júniusban lesz, azután az év végéig 5,1-5,2százalékig ismét emelkedni fog.

(MTI)

Ajánlat:

Makro
(az Üzleti Negyed rovata)