A Ryanair 100 darab új utasszállítót rendel

Vágólapra másolva!
Az ír Ryanair diszkont-légitársaság 75-100 darab új repülőgép vásárlását tervezi, és erről tárgyalásokat kezdett az európai Airbus konzorciummal, illetve az amerikai Boeing gyárral. A múlt hónapban a rivális Easyjet jelentette be, hogy 75 új utasszállítót venne a két cég valamelyikétől. A Ryanairnek a megnövekedett utaslétszám, és az olcsóbb üzemeltetési költségek miatt volna szüksége az új gépekre.
Vágólapra másolva!

Európa legnagyobb diszkont légitársasága, az ír Ryanair tárgyalásokat folytat a Boeing és az Airbus repülőgép-gyártókkal 75-100 darab új utasszállító vásárlásáról. A tervezett vásárlásról szóló híresztelések azt követően láttak napvilágot, hogy a Ryanair legfőbb konkurense, a brit EasyJet a múlt hónapban 75 új gép leszállítására kért árajánlatot ugyancsak a két vállalattól - tudósít a Financial Times.

A Ryanair a múlt ősszel még használt Boeing 737-es gépekre kért árajánlatokat, és szakértők szerint a vállalat stratégiájának megváltozását jelzi, hogy most új gépek vásárlásáról döntöttek.

Az ír társaság Boeinggel folytatott, új gépek vételét célzó tárgyalásai tavaly zátonyra futottak, ezért a vállalat az Airbus-t is megkereste, amely korábban egyébként nem volt kifejezetten népszerű a diszkont-légitársaságok körében. Az első áttörésről épp a múlt héten számolt be az európai repülőgyártó konzorcium, amikor a New York-i központú Jetblue társaság 10 darab A320-as utasszállítót vásárolt a vállalattól.

A Ryanair egyébként kizárólag Boeingeket használ, amelyek javarészt 1979 és 1982 között készültek, ezért az is az új gépek vásárlása mellett szól, hogy azok üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb a jelenlegieknél. A két nagy gépgyártó a közelmúltban sok esetben kénytelen volt törölni egyes rendeléseit, mivel az iparágat sújtó világméretű lassulás miatt sok légitársaság visszamondta, vagy elhalasztotta vásárlási szándékát. Szakértők szerint a gyártók kapacitás-kihasználtságát is kedvezően befolyásolnák a diszkont-társaságok rendelései, amelyek becslések szerint az összes megrendelés 50 százalékát tehetik ki ebben az évben.

A Ryanair utoljára egyébként 1999-ben vásárolt új gépeket, mintegy 2 milliárd dollár értékben, a tavaly őszi tárgyalások azonban megszakadtak, mert a felek nem jutottak egyességre az árakat illetően.

A vállalat közölte, hogy a megnövekedett utaslétszám miatt volna szükség új gépekre, azonban részleteket nem árult el a tárgyalásokról. A cég - amely tavaly 10,24 millió utast szállított - egy Frankfurt melletti régi katonai repülőtér helyén új európai légi központ kiépítésén is fáradozik.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: