Elektronikus tb-kártyát vezetne be az unió

Vágólapra másolva!
Egységes, elektronikus egészségügyi kártya bevezetését tervezi az EU. A javaslatot támogatták az uniós munkaügyi miniszterek hét végi informális találkozójukon. Az öregedő társadalom miatt azonban az unió egyik legnagyobb kihívása az idősebbek foglalkoztatottságának növelése és a nyugdíjreform.
Vágólapra másolva!

Az egységes szociálpolitika felé tett fontos lépés lehet az unió egész területén érvényes elektronikus kártya, amely jelentősen megkönnyítené az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét. A jelenlegi rendszerhez hasonlóan az anyaországán kívül ellátásban részesülő beteg kezelését továbbra is a saját ország társadalombiztosítása finanszírozza, a tagállamok kártyáin azonos szempontok szerint, elektronikusan feldolgozott információk azonban nagy mértékben egyszerűsítenék az ellátással kapcsolatos procedúrát. Az Európai Bizottság munkaügyi biztosa, Anna Diamantopoulou a bevezetendő kártyát az euróhoz hasonlította, amennyiben az egységes pénznemhez hasonlóan megkönnyíti az európai polgárok életét az unión belül.

Az Egészségügyi Minisztérium részéről dr. Kincses Gyula komoly előrelépésnek tartja a találkozón meghozott döntést, kiemelte ugyanakkor, hogy ez közvetlen, konkrét feladatot egyelőre nem jelöl ki Magyarország számára. Az egységes európai szabvány, mely meghatározza, milyen adatok szerepelnek a chipkártyán, irányadó Magyarország számára, és segítséget nyújthat a megújuló magyarországi társadalombiztosítási nyilvántartás előkészítésében is.

A burgosi munkaértekezlet résztvevői megerősítették: a gazdasági fejlődés lassulása ellenére továbbra is az aktív korú lakosság 70 százalékának foglalkoztatása az EU 2010-re kitűzött célja. Ez hatmillió új munkahely megteremtését jelenti, jelentősen csökkentve a jelenleg 8,3 százalékos munkanélküliséget. A jelen gazdasági helyzetben ez szükségessé teszi a szociális partnerek párbeszédének kiszélesítését is mind országos, mind európai szinten - emelte ki a munkaügyi biztos. A dialógus munkáltatók és munkavállalók között lényeges lehet annak tükrében, hogy a tavalyi évben a vállalati átszervezéseknek 350 ezer munkahely esett áldozatul. A "több és jobb" munkahely megteremtése érdekében a találkozó elnöki tisztjét betöltő Juan Carlos Aparicio spanyol miniszter üdvözölte az EU liberalizációs törekvéseit, és aláhúzta, elengedhetetlen a különböző területeken hozott döntések összehangolása.

A szociális esélyegyenlőség növelésének szándékát szem előtt tartva a találkozó résztvevői szükségesnek tartják a nők, a fogyatékosok és az idősek munkaerő-piaci helyzetének javítását. Egy rugalmasabb munkabeosztás lehetőségének megteremtésével kívánják megnyitni az utat a hátrányosabb helyzetben lévők előtt.

Az egyik legnagyobb kihívást az európai lakosság folyamatos öregedése jelenti. Annak érdekében, hogy az idősebb korosztály a lehető leghosszabb ideig maradjon a munkaerőpiacon, 2010-re az 55-64 éves korú lakosság felének munkavállalását kell elérni a mai 37,8 százalékos aránnyal szemben. Az egyre magasabb átlagéletkor miatt sürgető problémát jelent a nyugdíjrendszer reformja is. Hangsúlyozták, hogy a nyugellátás kérdéseinek megoldása minden tagállam saját feladata, de meg kell teremteni a nyugdíjbiztosító pénztárak európai szintű működésének lehetőségeit.

Gyükeri Mercédesz

(Magyar Hírlap)