Lassuló ütemben nő a kiskereskedelmi forgalom

Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2001 első tizenegy hónapjában 5,5 százalékkal nőtt, ezen belül novemberben 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A 2001 novemberi kiskereskedelmi forgalom 497,3 milliárd forintot ért el, amely folyó áron 7,5 százalékkal, változatlan áron 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kiskereskedelmi forgalom volumene 2001 első tíz hónapjában 5,7 százalékkal, októberben 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A 2001 októberi kiskereskedelmi forgalom 499,9 milliárd forintot tett ki, ez folyó áron számítva 10,7 százalékkal, változatlan áron 6,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Tavaly az év első hét hónapjában még kiemelkedő, 16-25 százalékos dinamikájú gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem értékesítési volumene novemberben 8,2 százalékkal volt magasabb az elmúlt év azonos hónapjában mértnél. Az első tizenegy havi eladások volumene 15,8 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakit.

A gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem novemberben az éves átlagos 0,5 százalékos növekedést meghaladó, 4,9 százalékos bővülést mutatott az egy évvel korábbihoz képest.

A magyar kiskereskedelmi eladások a gépjármű-, járműalkatrész- és üzemanyag-forgalom nélkül számított volumene - ez felel meg a nemzetközi gyakorlatnak - 2001 novemberében 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amely magasabb az Európai Unióban mért átlagos növekedésnél.

Tavaly novemberben folytatódott a júliusban elkezdődött dinamikus bővülés az iparcikk jellegű vegyes-kiskereskedelemben. A textil-, ruházati és lábbeli-kiskereskedelmi üzletek eladásai novemberben 8,8 százalékkal, az első tizenegy hónapban 4,8 százalékkal haladták meg az elmúlt év azonos időszakát.

A kultur- és egyéb, máshová nem sorolt iparcikk-kiskereskedelemben 4,2 százalékos, a csomagküldő kiskereskedelemben 3,6 százalékos növekedést regisztráltak az előző év novemberi szinthez képest.

A kiskereskedelmi forgalom közel egyharmadát alkotó élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes-kiskereskedelem forgalma az első tizenegy hónapban 4,1 százalékkal, novemberben 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A bútor-, műszaki cikk- és vasáru-kiskereskedelmi üzletek eladásai az első tizenegy hónapban 1,7 százalékkal növekedtek. A gyógyszer-, gyógyászati termékek-, illatszer-kiskereskedelem forgalma az évben először csökkent, 2,4 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos hónapjához képest.

A 2001. január-novemberi kiskereskedelmi forgalom 32,6 százalékát az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek alkotják. Az autózással kapcsolatos üzletek - beleértve a 13,1 százalékot kitevő gépjármű-üzemanyag kereskedelmet is - az összes forgalom 28,7 százalékát képviselik. A kiskereskedelmi forgalom 17,6 százaléka bútor, műszaki cikk és vasáru, 9,2 százaléka kultur- és egyéb iparcikk, 4,4 százaléka textil-, ruházati cikk és lábbeliüzletben bonyolódott.

(MTI)

Ajánlat:

KSH