Félévente döntenének a gáz áráról

Vágólapra másolva!
A gázárak új szabályozásának koncepciójában az alapvető változás az eddigihez képest az évi kétszeri ármódosítás, s az, hogy az import kockázatát megosztanák az állam és a Mol között. Piac közelibb, s egyben a nyugati piacokon ismert szabályozás léphet életbe július elsején - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Varró László, a Magyar Energiahivatal (MEH) vezető közgazdásza, miután elkészült, és már csak kormányzati jóváhagyásra vár az új árszabályozás.
Vágólapra másolva!

A gázárakat szabályozó rendelettervezet lényegében csak a kormányzati jóváhagyásra vár, s ha az megvan, akkor júliustól négy évre új árképzési elvek lépnek életbe. A tervezet szerint a behozott földgáz importárának kockázata megosztódna a kormányzat és az importőr Mol Rt. között. Az árat "sávba szorítanák", azaz ezer köbméterenként 96 és 126 dollár közé. (Idén - a becslések szerint - átlagosan 106 dollár körül alakulhat a beszerzési ár.) Ha az ár a sáv alá csökken, a Mol extraprofitot könyvelne el, ha e fölé emelkedne, úgy kénytelen lenne maga állni az emiatti veszteségeit.

Újraértékelték a Mol Rt. tárolóinak és vezetékhálózatának működtetési költségeit (utoljára erre 1992-1993-ban került sor), ezek a kiadások köbméterenként együttesen 1,80 forinttal növelnék a tarifákat. A másik oldalon a MEH a korábbinál kisebb összegben - 3 százalék helyett 1,9 százalékon - vette figyelembe az árban a hálózati veszteséget. Ennek az az oka, hogy például a veszteségek közé sorolt gázlopás egyrészt nehezen bizonyítható nagyságrendű, másrészt valójában büntetőjogi kategóriába tartozik.

Módosul a hálózatfejlesztés elszámolása is, ugyanis a beruházásokat a jelenleginél jóval nagyobb mértékben a gázszolgáltatóknak kell fedezniük, lévén, hogy növeli eszközértéküket, a költségeket viszont a következő árváltozáskor a kormányzat figyelembe veszi. Varró úgy látja, legrosszabb esetben is elég lesz 12 százalékos emelés, hogy az új rendszer júliusban elindulhasson.

A mostani, egyéves árképzési időszak helyett évente kétszer módosulhatna a gázár: januárban és júliusban. Mindez a hivatal szakértője szerint a mostaninál rugalmasabbá tenné a reagálást a világpiaci, illetve a hazai árváltozásokra. Az árszabályozás úgynevezett "előretekintő indexálásos" lesz, figyelembe veszik tehát a várható inflációt is.

Kubik Pál

(Magyar Hírlap)