A France Télécom a vártnál nagyobb forgalmat ért el tavaly

Vágólapra másolva!
A France Télécom távközlési vállalat tavalyi 43,03 milliárd eurós csoportszintű értékesítésével teljesítette az elemzők várakozását, és a vállalat várakozásainál nagyobb mértékben, 27,8 százalékkal haladta meg az előző évi eladásokat. A cégnél erre az évre is kétszámjegyű növekedést jósoltak.
Vágólapra másolva!

A francia távközlési vállalat keddi jelentése szerint ügyfeleinek száma 19,1 százalékkal - 14,7 millióval - 91,7 millióra nőtt tavaly világszerte.

A tavalyi év értékesítési eredményét növelte a brit Orange mobilszolgáltó és az Equant teljes konszolidálása. Ezek nélkül az összehasonlítható értékesítés csak 8,5 százalékkal bővült. Az Orange-ot 2000. szeptemberében egyesítették a France Télécom addigi mobilrészlegével, és tavaly 14,77 milliárd euróval járult hozzá a csoport forgalmához, miközben 29 százalékkal 39,3 millióra növelte ügyfelei számát. Tavaly év végén 48,2 százalékos piaci részesedése volt Franciaországban, és ezzel az első számú szolgáltató maradt az SFR és a Bouygues Télécom előtt.

A nagy sebességű hálózati szolgáltatásokat nyújtó Equantot tavaly egyesítették a France Télécom Global One nevű egységével. Az Equant tavaly 12 százalékkal növelte forgalmát, 3,06 milliárd euróra, és az utolsó negyedévben pénzforgalmi egyenlegében már többlet volt.

A France Télécom internetszolgáltatója, a Wanadoo, 1,46 milliárd eurót tett hozzá a csoport forgalmához. Értékesítése 41 százalékkal növekedett, ügyfeleinek száma megkétszereződött tavaly.

A France Télécom részvényeinek árfolyama kedd reggel 39,77 euró volt a párizsi értéktőzsdén, a hétfői 38,42 eurós záró helyett. Ötvenkét héten belül 58,9 százalékos volt a papír vesztesége, ezen belül az év eleje óta 11,43 százalékot vesztett értékéből.

(MTI)

Ajánlat:

France Télécom