Mianmarban lemondott a gyermekmunkáról a Triumph

Vágólapra másolva!
Kivonul Mianmarból Európa egyik vezető fehérneműgyártója, a Triumph International. Munkaügyi szervezetek szöges melltartót viselő hölgyet ábrázoló plakátokkal tiltakoztak a társaság dél-ázsiai gyárában tapasztalható embertelen munkakörülmények miatt. A társaság szóvivője elmondta: a gyár bezárásának az elsődleges oka a mianmari demokratikus átalakulás elhúzódása.
Vágólapra másolva!

A Triumph négy hónapon belül bezárja a volt Burmában (ma Mianmar) található gyárát és elbocsátja ezer alkalmazottját. Munkaügyi szervezetek korábban élesen bírálták a fehérneműgyártó céget, amiért a dél-ázsiai országban embertelen körülmények között dolgoztatta munkásait. A gyárban - állítják jogvédők - nem volt ritka a gyermekmunka és a dolgozók megalázása. A gyár közvetetten a hatalmon lévő katonai juntát is támogatta.

A céget korábban többször felszólították a mianmari termelés beszüntetésére, a Triumph azonban tagadja az ellene felhozott vádakat. Az ENSZ munkaügyi szervezete számos alkalommal nyilatkozott elítélően az országban tapasztalható helyzettel kapcsolatban, mely csak részben bizonyult eredményesnek: a junta hivatalos statisztikái szerint az utóbbi négy évben 366 beruházás kapcsán közel 7,4 milliárd dollárnyi külföldi működő tőkét érkezett az országba.

A cég szóvivője a BBC-nek elmondta: a vállalat azért zárja be ezer főt foglalkoztató fehérneműgyárát, mert a közeljövőben nem látnak esélyt a ország demokratikus átalakulására. A "Melleket támogass, ne diktátorokat" kampány szervezői mindenesetre győzelemként értékelték a hírt, véleményük szerint az eredmény más Burmában működő cég számára is figyelmeztetés lehet.

(Üzleti Negyed)

Korábban: