Növeli befektetéseit az OMV

Vágólapra másolva!
Az osztrák OMV AG 2,7 milliárd euróra kívánja növelni befektetéseit 2002 és 2004 között. A cél a piaci részesedés megduplázása az elkövetkező öt-hét évben - közölte Wolfgang Ruttenstorfer, a cég vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A társaság korábban kétmilliárd eurós összegben tervezett befektetni a 2002-től 2004-ig terjedő időszakban, melyet a kedden bejelentett program szerint 2,7 milliárd euróra emel. A pénzösszeg 42 százalékát, mintegy 1,1 milliárd eurót feltárásokra, kitermelésre, valamint ezzel kapcsolatos akvizíciókra, 1 milliárd eurót finomítói és értékesítési fejlesztésekre (ide tartozik a nemzetközi - főként bulgáriai, romániai és jugoszláviai - kiskereskedelmi hálózat bővítése), és egy kelet-németországi melamin-előállító üzemre fordítja a társaság.

Mindazonáltal Wolfgang Ruttenstorfer hangsúlyozta: cége a saját erőből való növekedésre összpontosít. Ezzel a cégvezető arra utalt, hogy előnyben részesítik a szerves fejlődést a vállalatfelvásárlásokkal való terjeszkedéssel szemben. A társaság célja a piaci részesedés megduplázása az elkövetkező öt-hét évben.

A cég közlése szerint a tervezett tőkekiadást a cég készpénzforgalmából finanszírozzák. A közeljövőben nem kizárt a rövid távú eladósodás növekedése - áll a cég közleményében.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

OMV

Korábban:

Stratégiát vált OMV
(2002. január 17.)