Egymással is küzdenek a vásárlói csoportok

Vágólapra másolva!
A vásárlói csoportok több mint egy évtizede speciális jogi szabályok nélkül tevékenykednek Magyarországon. A kormány múlt év októberében elszánta magát a csoportok intézményesítésére, de december végén egy évvel eltolta a garanciális szabályok hatályba léptetését. Ezek a csoportok évente mintegy ezer lakás finanszírozását végzik úgy, hogy a közös megtakarításokból folyamatosan lakásokat vásárolnak, amelyeket sorsolás vagy licitálás útján ítélnek oda.
Vágólapra másolva!

A fogyasztóvédelemről szóló, 1997-ben hozott törvény kötelezettségévé tette a kormánynak, hogy szorítsa keretek közé a vásárlói csoportok tevékenységét. Múlt év október 11-én jelent meg a csoportok működését részletesen szabályozó kormányrendelet. Ez előírja egyebek mellett azt, hogy csoportot csak részvénytársaság szervezhet (részvényei pedig csak névre szólóak lehetnek). A szervezőnek legalább 20 millió forint vagyoni biztosítékkal kell rendelkeznie, és más tevékenységgel nem foglalkozhat. Csak akkor kezdheti meg működését, ha a Gazdasági Minisztérium (GM) nyilvántartásba veszi. Ha a szervező hirdetésben keres tagokat, akkor a felület legalább 5 százalékát kitöltő helyen kell közölnie, hogy fogyasztói csoportot szervez. A meglévő nyitott csoportok még kifuttathatók, de a rendelet hatálybalépése után már csak zárt csoportok szervezhetők. Fontos garanciális szabály az is, hogy a csoportok pénzét külön számlán kell kezelnie a szervezőnek. - szabályok eredetileg ez év első napján léptek volna hatályba, az év közepétől pedig már csak engedéllyel rendelkező szervező tevékenykedhetett volna. Aki elmulasztotta az engedélyeztetést, annak megtiltotta a rendelet, hogy új szerződéseket kössön.

Jelenleg a piacon három nagy vásárlóicsoport-szervező működik: a Carion, a Poligrupo és a Promo Indra (a két elsőnek közös a tulajdonosa). A GM illetékese is úgy tudja, hogy a három nagy elviszi a piac kétharmadát-háromnegyedét, a maradékon pedig 8-10 cég osztozhat.

Pontos számot akkor lehet mondani, ha jelentkeznek a nyilvántartásba vételre. Ez most késik egy évet, amelynek indokát így foglalta össze Kardkovács Kolos, a GM szakértője: a piaci szereplők jelezték, hogy a rendelkezésükre álló bő fél év alatt nem tudnak eleget tenni a rendeletbe foglaltaknak. Ezzel szemben Ötvös Géza, a Vásárlói Rendszer Szervezők Magyarországi Szövetségének elnöke (egyúttal a Carion első embere) úgy vélte, hogy komoly cégnek nem okozott gondot a felkészülés. Az egyéves késedelem okát inkább abban látja, hogy a szövetség elkezdett lobbizni a GM-nél a támogatásokért. Véleményük szerint a csoportosan takarékoskodókat megilletné ugyanaz a kedvezmény, mint a hitelfelvevőket.

Több csoportszervező is hangot adott ama véleményének, hogy a halasztást a Mód Kft. "járta ki" a minisztériumban, vagyis ennek a cégek a szava volt a leghangosabb.

Újvári Ágnes, a Mód Kft. ügyvezetője más véleményen van. "Azért kellett a kormánynak elhalasztania a rendelet életbe léptetését, hogy lehetősége legyen minden piaci szereplőnek arra, hogy működni tudjon. A rendelet mai szövege lehetőséget ad a cégek hibás működésének folytatására" - foglalta össze tömören a véleményét. Szerinte ugyanis az egy év türelmi idő alatt módosulni fog a kormány rendelete. Először is az elkülönített számla nem azonos a zárolt számlával, amelyen ők az ügyfelek pénzét tartják. Állítása szerint volt példa arra, hogy a szervező "anyagi okok miatt" nem tudta kifizetni a nyertesnek a pénzt. Ez utalás arra, hogy egyes szervezők sajátjukként kezelik az ügyfelek befizetéseit. Véleménye szerint a rendelet a kiválasztási jegyzőkönyv közjegyző általi hitelesítését elengedhetetlennek tartja, de csak a sorsolásnál köti ki a közjegyző jelenlétét. Végül az ügyvezetőnő abban bízik, hogy a szervezés alatt álló Vásárló Csoportokban Takarékoskodók Szövetsége is érvényesíteni tudja a GM-nél az érdekeit. Arra a kérdésre, hogy a 2000. évi 34 milliós bevételből hogyan alakultak volna át rt.-vé, azt válaszolta, hogy egy adatfeldolgozással és szervezéssel foglalkozó cég tevékenysége nem indokolja ezt a cégformát.

A vásárlói csoportok ügyeit ismerők közül van, akinek az a benyomása, hogy egy - a rendeletnek megfelelni nem tudó - cég képes volt akkora szelet vetni, amely odább fújta a kormányrendeletet. Van olyan vélemény is, hogy minden évben feltűnik néhány szervező, aki csak egy irányba mozgatja a pénzt. Mindenesetre tény, hogy a több ezer ügyfél egyelőre nem élvezheti a rendeletbe foglalt garanciákat.

Németh Géza

(Magyar Hírlap)