Vietnamból is érkezik gyanúsan olcsó fagyasztott csirke

Vágólapra másolva!
Nagy mennyiségben érkezik fagyasztott csirkecomb Magyarországra Liechtenstein mellett állítólag Vietnamból is, s a gyanúsan olcsón kínált szállítmányok letörik a magyarországi árakat. Az egyik legjobb nevű csirkekeltető cég, a Bóly Rt. ugyanakkor máris kilátásba helyezte, hogy ha az árletörő importot nem állítják le, nem nevel naposcsibét.
Vágólapra másolva!

Körülbelül két hete dömpingáron érkezik Magyarországra fagyasztott csirkecomb. A korábban emlegetett Belgium mellett - ahonnan Liechtensteinen keresztül már eddig is jött - újabban állítólag Vietnamból és afrikai országokból is érkeznek szállítmányok, valószínűleg az osztrák határon át - értesült a Napi Gazdaság.

Az importárut a hírek szerint "gyanúsan alacsony áron", kilogrammonként 40 forintért kínálják a vidéki vágóhidaknak, amelyek amellett, hogy ebből vásárolnak, a termelőktől vásárolt csirke árát - amely jelenleg 284-285 forint kilogrammonként - viszik le. Ez már csak azért sem nehéz, mert tavaly október óta termelési többlet van a piacon.

Az árcsökkenés hatására az élő csirke ára a 175 forintoskilogrammonkénti védőár szintjére süllyed, amiért már nem éri megcsirkét nevelni a jelenlegi takarmányárak mellett - véli Vajas József, az országban az egyik legkeresettebb csirkét nevelő Bóly Rt. baromfiágazat-vezetője. A szakember a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy amennyiben az alacsony árú import folytatódik, az évente 7,5 millió csirkét nevelő Bóly Rt. nem keltet naposcsibét. A "liechtensteini csirke" ügyében mindenesetre a vámalap növelésére lehet számítani, ez azonban nem állítja meg az állítólagos vietnami importot.

(MTI)

Korábban: