Atom-vodka Nyizsnyij Novgorodból

Vágólapra másolva!
Az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban található atomerőmű a világ egyetlen olyan létesítménye, ahol a hagyományos tevékenység mellett vodkagyártás is folyik. Oroszország egyik legnagyobb energiatermelő üzeméből naponta több teherautónyi vodka, gin és egyéb szeszes ital indul az ország különböző pontjai felé - tudósít a gazeta.ru.
Vágólapra másolva!

Az atomerőmű főmérnöke, Viktor Gracsev az internetes újságnak elmondta, hogy a vodkagyártást az erőmű korábban víztisztításra és előkészítésre használt részében végzik, mert ezt a részleget viszonylag könnyen át lehetett alakítani szeszfőzésre. A főmérnök elmondta, hogy a gyártás teljes folyamata itt folyik a kezdeti fázisoktól a palackozásig.

Az atomerőmű összes terméke szigorú ellenőrzésen megy keresztül, amelyet az erőmű laboratóriumának szakemberei végeznek. Elmondásuk szerint az, hogy a szeszfőzde közvetlenül az atomreaktornak helyet adó épület tőszomszédságában található, nem okoz változást a vodka minőségében.

A vodkagyártást felügyelő technikus közölte, hogy a gyártás során kötelező egészségügyi és minőség-ellenőrzési előírásokat, valamint a sugárzás mérésére vonatkozó szabályokat maradéktalanul betartják, és - mint mondta - hála istennek, eddig még nem kapott elmarasztalást az üzem a hatóságoktól.

Az atom-vodka iránt egyébként nagy az érdeklődés, igaz a gyártók hozzáteszik, hogy a vásárlók többsége nincs tisztában azzal, hol készült kedvenc italuk. A vodkagyár dolgozói nem félnek a reaktor közelségétől, a termék nyereséges, a munkabér tűrhető, és egyikük sem kapott semmiféle betegséget - mondják.

Az erőművet egyébként 1986-ban építették, de a csernobili katasztrófát követően leállították a működését. Jelenleg ez a legnagyobb szeszfőzde Nyizsnyij Novgorod körzetében.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Újra az orosz államé a Sztalicsnaja vodka
(2002. február 1.)