Idén lassuló növekedésre számít az Ecostat

Vágólapra másolva!
A gazdaság növekedése csak 2002 második felében lendül fel, a bruttó hazai termék (GDP) az előző évi ütemnél lassabban nő - közölte prognózisát az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet pénteken. A kutatóintézet az ipari termelés 3,6 százalékos bővülésére, 2,8 százalékos államháztartási hiányra, és 1,5 milliárd euró körüli folyó fizetési mérleghiányra számít. Az éves inflációt 5,8 százalékra, a munkanélküliségi rátát pedig 5,7 százalékosra teszik az Ecostat elemzői. 
Vágólapra másolva!

A gazdaságelemző intézet közleménye szerint a magyar gazdaság az elmúlt évben várhatóan mintegy 3,8 százalékos növekedést produkált, ami az év első felére jellemző magasabb 4,2 százalékos és a második félévre prognosztizálható, megközelítően egy százalékponttal alacsonyabb növekedési ütemből alakult ki.

Az Ecostat az idén mindenekelőtt a lakossági fogyasztás némi lassulására számít, ugyanakkor az előrejelzés szerint várható, hogy a gazdaság dinamizálódásával párhuzamosan nő a bruttó állóeszköz-felhalmozás. Az előrejelzés szerint a belföldi felhasználás összességében 3,9 százalékkal haladhatja meg az előző évit.

A kutatóintézet szerint az ipar elmúlt évi 4,2 százalékos növekedése várhatóan 2002-ben lassul, s összességében csak 3,6 százalékkal bővül a termelés. Ezzel szemben nem számol az Ecostat a mezőgazdaság kibocsátásának jelentős bővülésével, s előrejelzése szerint az ágazat 2002. évi növekedése 1 százalék körül várható.

A kutatóintézet szerint a gazdaság egyensúlyi helyzete nem romlott jelentősen 2001-ben: az államháztartás hiánya a GDP 3,1 százalékát tette ki, ami valamivel alacsonyabb az előző évinél. Az elemzők az idén az egyenleg enyhe javulásával számolnak, s így a hiány várhatóan a GDP 2,8 százalékát teszi majd ki. A javulás hátterében a növekvő adóbevételek állnak.

Az Ecostat szerint az idén a folyó fizetési mérleg deficitje várhatóan eléri a 1,5 milliárd eurót. Ugyanakkor a közvetlen tőkebefektetések csökkenése a külső egyensúlyt jövőre sem veszélyezteti, mivel a kutatóintézet szerint 2002-ben 2,3 milliárd euró tőke áramlik az országba.

Az elemzés összességében 5,8 százalékos éves árnövekedéssel, 5,7 százalékos munkanélküliséggel számol. A tavalyi évre jellemző magas, 18 százalékos bruttó kereset-, és 6,4 százalékos reálkereset növekedés az intézet szerint nem folytatódik, s 2002-re az átlagos keresetek 12 százalékos, míg a reálkeresetek 4 százalékos emelkedésével számolnak az Ecostat elemzői.

(MTI)

Ajánlat: