Hazánk meghódítja a román piacokat

Vágólapra másolva!
Tavaly 3,5 milliárd eurós aktívuma volt Magyarország európai uniós külkereskedelmének, igen jó piacainknak bizonyultak a CEFTA-országok, ugrásszerűen bővült romániai exportunk: meghaladta a 850 millió eurót. A gazdasági és a külügyminiszer közös tegnapi tájékoztatóján a vámstatisztika használatát szorgalmazták, hogy elkerülhetők legyenek az idő előtt publikált pénzforgalmi adatokat okozta zavarok.
Vágólapra másolva!

Magyarország akár a nyolc százalék exportnövekedést is elérhet az idén. Martonyi János külügyminiszter feltételezése szerint a külkereskedelmi hiány erőteljesebb növekedésével szintén számolni lehet, de a behozatal döntően a beruházások bővülését segíti elő. Különösen az első félév tűnik nehéznek. Külső fellendülésnek már a második felében lesznek jelei, ami fokozatosan hatással lehet a magyar gazdaság teljesítményére is.

A külügyminiszter továbbra is hangsúlyt helyez európai uniós kivitelünk divezifikálására, a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) és Délkelet-Európa külgazdasági kapcsolatok intenzív kihasználására. Két-három éven belül egymilliárd dollárra bővülhet Magyarország oroszországi exportja. De már az idén is jobbak lesznek a feltételek, egyebek között azért, mert Moszkva és Budapest hamarosan felszámolja az kölcsönös büntetővámokat.

Martonyi János Matolcsy György gazdasági miniszter társaságában a külgazdaság 2001-es teljesítményét értékelte tegnap. Elhangzott: a múlt évben javultak az egyensúlyi mutatók, csökkent a fizetési mérleg deficitje. A külkereskedelmi áruforgalom 2001-ben 3,55 milliárd euró hiánnyal zárt: az import 37,53 milliárd eurót, az export 33,98 milliárd eurót tett ki. A kiviteli forgalom értéke 11 százalékkal, a behozatali 8 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Tavaly sokáig úgy tűnt, az import kedvezőtlen összetételével kell számolni.

A statisztika szerint azonban a beruházási célú import tíz százalékkal nőtt. Az árfolyamsáv tavalyi kiszélesítésének külkereskedelmi és folyó fizetési mérlegre gyakorolt negatív hatásától kezdetben még tartott a kormányzat. Matolcsy leszögezte a tegnapi tájékoztatón: az év utolsó hónapjaiban már nem tartották aggodalomra okot adónak a forint erősödését.

A külügyminiszter kitért arra, hogy az Európai Unióval folytatott külkereskedelmünkben 3,5 milliárd eurós aktívuma keletkezett az országnak. Jellemző tendenciának látszik, hogy diverzifikálódik kivitelünk az EU országaiban úgy, hogy Franciaországba 26,6 százalékkal nőtt az exportunk, Olaszországba 18,4 százalékkal, Spanyolországba 23,3-mal.

Németországban viszont - különösen a második félévben - erősödött a recesszió, ennek hatását hazánk is megérezte. Közép- és Délkelet-Európa fokozatosan javuló piacunknak számított tavaly. A CEFTA-országokkal 23 százalékkal bővült a forgalmunk. Ugrásszerűen nőtt romániai exportunk, meghaladta a 850 millió eurót. Hazánk tavalyi energiaszaldója kedvezőbb lett, az élelmiszer-gazdasági kivitel növekedési dinamikája legalább 20 százalékkal javult. Martonyi szerint az agrárium kereskedelempolitikai feltételei tavaly már kedvezők voltak.

A külügyminiszter részletesen szólt arról, hogy zavart okoz, ha az áruforgalom statisztikáját megelőzően publikálják a pénzforgalmi adatokat. A vámstatisztika azonban jól alkalmazható a fizetési mérlegben.

(Magyar Hírlap)