Orosz-amerikai vámháború fenyeget

Vágólapra másolva!
Vámháborút okozhat Oroszország és az Egyesült Államok között az az amerikai döntés, amely szerint 30 százalékkal megemelik a külföldi acéltermékek behozatali vámját. Az orosz külügyminisztérium az ügy kapcsán bekérette a moszkvai amerikai nagykövetet, és hivatalosan közölték vele azt az orosz álláspontot, mely szerint a washingtoni döntés sérti a két ország közötti kereskedelmi egyezményeket.
Vágólapra másolva!

A piacvédelemmel indokolt amerikai vámemelés miatt Japán és az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) akar fordulni. Oroszország ezt egyelőre nem teheti, mivel még csak törekvés számára a csatlakozás a WTO-hoz. A vámemelés mindenesetre komolyan foglalkoztatja az orosz illetékeseket, hiszen veszélybe kerülhet az orosz kohóipar utóbbi időben ígéretesnek bizonyult növekedése. Az orosz álláspontot a külügyminisztérium ismertette Alexander Vershbow moszkvai amerikai nagykövettel.

Alekszej Gordejev orosz mezőgazdasági miniszter kedden cáfolta, hogy az acélipart sújtó amerikai döntéssel összefüggésben tiltják meg március 10-től a baromfihús behozatalát az Egyesült Államokból. A miniszterelnök-helyettesi rangú kormánytag közlése szerint ezt az intézkedést kizárólag az egészségügyi kifogások indokolják. A két ország közötti "baromfiháború" az után robbant ki, hogy Szentpétervárott szalmonella-baktériumot találtak több amerikai csirke-szállítmányban. Jelenleg orosz és amerikai állategészségügyi szakemberek egyeztetnek az amerikai import jövőjéről. Az orosz sajtó emlékeztet, hogy Ukrajna is megtiltotta az amerikai baromfi behozatalát, és hasonló lépéseken gondolkodik több európai ország illetékes kormányzata is.

(MTI)