Harmadik negyedéve csökken a japán GDP

Vágólapra másolva!
A tavalyi év utolsó negyedévében 1,2 százalékkal csökkent a japán GDP, így sorrendben már a harmadik negyedéve tart a visszaesés. Erre legutóbb a második világháború idején volt példa - írja a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A csökkenés nagyobb a vártnál, hiszen a Bloomberg által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévi 0,5 százalékos csökkenés után 0,8 százalékos visszaesésre számítottak az év utolsó három hónapjában. A mélyülő recesszió hatására további elbocsátásokra kényszerülhetnek a japán vállalatok.

A negyedik negyedévi GDP-csökkenés ráadásul megállíthatja a Nikkei index közel egy hónapja tartó - 27 százalékos - emelkedését, amelyet szakértők szerint az újjáéledő amerikai gazdaság export-ösztönző hatásai okoztak.

A negyedik negyedévben Japán kivitele 2,7 százalékkal , a behozatal 2 százalékkal esett vissza, a vállalati kiadások pedig 12 százalékkal csökkentek, ami szintén rekordnak számít.

(Üzleti Negyed)

Korábban: