Tavaly 3,8 százalékkal nőtt a gazdaság

2002.03.29. 9:47

Végleges adatok szerint 2001-ben 3,8 százalékkal bővült a magyar gazdaság éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A pénteken nyilvánosságra hozott számok megegyeznek a március elején közölt adatokkal. A GDP értéke folyó áron 14 900 milliárd forint, egy főre vetítve pedig 1 millió 460 ezer forint volt; ez a jegybank éves átlagárfolyamán átszámítva 5690 eurónak felel meg.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szintén végleges adatként közölte, hogy az ország GDP-je a tavalyi év utolsó negyedében, éves összehasonlításban 3,3 százalékkal bővült.

Még az előzetes adatokat értékelve hazai és külföldi szakértők elmondták: a GDP-bővülés negyedévről negyedévre lassuló üteme elsősorban a világgazdaság növekedésének tavalyi megtorpanásával magyarázható. Az elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a térségben a magyar gazdaság bővült a legnagyobb mértékben: Lengyelországban 1,1, Csehországban 3,5 százalékos növekedést regisztráltak.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KSH

Korábban:

A vártnál kevésbé bővült a magyar gazdaság
(2002. március 1.)