Csődhullám gyűrűzik Németországban

Vágólapra másolva!
Történelme egyik leghevesebb csődhullámával kénytelen megbirkózni a német gazdaság. Az elemzők mintegy 40 ezer kisebb-nagyobb cég eladósodására számítanak az idén. A szomorú prognózis szerint a Holzmann, a Dornier és a Kirch után újabb patinás vállalatokat fenyegethet a fizetésképtelenség réme, nem beszélve a kisvállalkozások tízezreinek megjósolt tönkremenéséről.
Vágólapra másolva!

Még mindig a túlélésért küzd a Kirch-birodalom nyakig eladósodott fizetős tévéprogramja, a Premiere World. A KirchMedia múlt hétfői csődje után a német elemzők mindennap azt várták, mikor jelenti be fizetésképtelenségét a Kirch csoport második oszlopának számító tévécsatorna. Mint kiderült: a főként sportközvetítéseket és hollywoodi játékfilmeket sugárzó Premiere csődbejelentését Rupert Murdoch késlelteti. A tévéprogramban 22 százalékos részesedéssel bíró ausztrál médiavállalkozó jelenleg a bankokkal tárgyal az esetleges átvételről.

Leo Kirch médiabirodalmának hosszúra nyúlt haldoklása a második világháború utáni német gazdaság leghevesebb csődhullámát fémjelzi. A prominens nevek látványos csődsorozatát a Holzmann nyitotta meg idén márciusban: az 1999-ben a véget még sikeresen elkerülő frankfurti építőipari óriás 1,5 milliárd eurós adóssága miatt fizetésképtelenné vált. Április elején Németország második legnagyobb repülőgépgyártója, a Fairchild Dornier volt kénytelen csődvédelem alá menekülni, miután a szeptemberi terrortámadások következményei által a tönk szélére sodort cég nem talált magának tőkeerős partnert. Elérte a vég a berlini papír- és írószergyártó Herlitzet is, mivel a bankok elzárkóztak a további hitelek folyósításától.

A német gazdaságelemzők szerint az év során újabb nagy múltú vállalatokat fenyegethet a csődeljárás réme. A járványszerűen terjedő fizetésképtelenség a gazdaság egyetlen szektorát sem kíméli: a Német Kereskedelmi és Iparkamara szerint 15 percenként csődöt jelent egy német cég, és napi átlagban 1500 munkahely szűnik meg. A Creditreform tanácsadó 2002-re közel 40 ezer kisebb-nagyobb cég eladósodását jósolta meg. Ha a szomorú prognózis beigazolódik, akkor a csődhullám a tavalyi, rekordnak számító évet is felülmúlja, amikor több mint 32 ezer cég vált fizetésképtelenné Németországban.

A német gazdaságelemzők szerint az összeomlások sorozatát nem lehet maradéktalanul a recesszió számlájára írni. A csődbe ment cégek többségét - így a Holzmannt és a Herlitzet is - strukturális problémák sodorták a lejtő szélére. A recesszió csupán a kegyelemdöfést adta meg az évek óta válsággal küszködő vállalatoknak, amelyek pénzügyi lehetőségeit kimerítve már nem voltak képesek finanszírozni a kilábaláshoz szükséges fejlesztéseket és beruházásokat.

A felszámolások megsokasodásában több német politikus és közgazdász is felelősnek tartja a csődbe ment cégekben gyakran tartós részesedéssel és akár irányítási jogkörrel is bíró hitelező bankokat. A vád szerint a pénzintézetek egyre könnyebben fagyasztják be a hitelek folyósítását. Mindazonáltal nem csoda, hogy a hitelezők elveszítették türelmüket, hiszen a Kirchbe vagy a Holzmannba éveken keresztül eredménytelenül pumpáltak újra és újra friss tőkét. Arról nem is beszélve, hogy a csődhullám a pénzintézeteket is veszélybe sodorhatja. A Deutsche Banknál például már 2001-ben 12,7 milliárdra rúgott a kétes hitelek állománya, a Hypo-Vereinsbanknak pedig közel 13 milliárd miatt főhetett a feje.

Az egymást érő csődbejelentések mindazonáltal nem okoztak nagy meglepetést a gazdaságelemzők körében, s nem keltettek különösebb riadalmat sem. Sőt nem kevés optimizmusnak adnak hangot a német közgazdászok, amikor egybehangzóan állítják: a csődhullám tetőzése nem jelent mást, mint a fényt az alagút végén. Tézisük szerint a járványszerű fizetésképtelenség a recesszió utolsó fázisának törvényszerűen jelentkező tünete.

Még próbálják menteni Kirchet

További tárgyalások várhatók a Kirch nevével jelzett német médiabirodalom megmentése érdekében, amely gyakorlatilag csődöt jelentett néhány nappal ezelőtt. Állítólag a társaság részvényesei és a hitelezők még megoldást keresnek a Kirch fizetőtévés médiatársaság felszínen tartására. Ehhez azonban több százmillió dolláros mentőöv kellene. A Reuters szerint készülőben a megállapodás a Kirch-birodalomhoz tartozó és jelentősen eladósodott Premiere fizetős tévécsatorna jövőjéről. Rupert Murdochot, a NewsCorp médiavállalkozás tulajdonosát említik ezekben főszereplőként, aki a héten a Kirchnek hitelező bankok képviselőivel tárgyalt arról, miként lehetne elkerülni a csőd végleges kimondását.

A német Welt am Sonntag című lap azt írta a hét végén, hogy Murdoch 600 millió eurós beruházást helyezett kilátásba a Premiere javára, amennyiben megszerezheti felette az ellenőrzést. Murdoch szóvivője egy korábbi hasonló híresztelés kapcsán cáfolta, hogy ilyen ajánlatot tettek volna. Murdochnak 22 százalékos részesedése van a Kirch fizetős televízióit ellenőrző vállalkozásban.

Márk Edina

(Magyar Hírlap)