57 százalékkal csökkent a British Petrol eredménye

Vágólapra másolva!
A British Petrol (BP) összehasonlítható alapon számolt, egyedi tételek nélküli első negyedévi eredménye 1,6 milliárd dollárra csökkent az előző év első negyedévének 3,7 milliárd dolláros haszna után.
Vágólapra másolva!

A felvásárlások nélkül az idei évre tervezett 12-13 milliárd dolláros beruházási kiadás ennek ellenére elérhetőnek tűnik, a cég vezérigazgatója, Lord Browne szerint. Az Egyesült Államok után a világ más gazdaságaiban is érzékelhető már enyhe gazdasági fellendülés - mondta Browne.

Egyensúly várható az olajpiacon

Az OPEC januártól bevezetett exportcsökkentése és a kereslet növekedése következtében a nyersolaj ára február vége óta fokozatosan nő. A közel-keleti térségben tapasztalt feszült helyzet miatt a piaci körülmények gyorsan változtak, ami tovább erősítette a nyersolaj világpiaci árát. Az olajpiaci helyzet a második negyedévben várhatóan sokkal kiegyensúlyozottabb lesz - áll a BP jelentésében.

70 százalékos esés a finomítóknál

A finomítói és értékesítési tevékenység eredménye az év első három hónapjában 287 millió dollár volt az előző év azonos időszakában elért 994 millió dollár után. A 707 millió dolláros visszaesés a világpiacon tapasztalt alacsonyabb finomítói és értékesítési haszonréssel magyarázható. A finomítói haszonrés az első negyedévben 60 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2001 első negyedévében.

60 százalékos emelkedés a vegyiparnál

A vegyipari tevékenység összehasonlítható alapon számolt eredménye az első negyedévben 108 millió dollár volt az előző negyedévi 39 millió dollár után. A növekedés a szerkezeti átalakítások következtében előállt alacsonyabb költségekkel és a javuló értékesítéssel magyarázható.

A pénzügyi év március végéig tartó első negyedévében a BP adózatlan nyeresége 2 milliárd dollárra csökkent az előző év első negyedévében elért 5 milliárd dollárról.

(MTI)

Ajánlat:

BP

Korábban:

Jelentősen csökkent a BP nyeresége
2002. február 12

2002. április 30. 13:59