A Microsoft részesedést venne a T-Online-ban

Vágólapra másolva!
A Deutsche Telekom internetes szolgáltató leányvállalata, a T-Online részvénye több mint nyolc százalékkal emelkedett szerdán annak hírére, hogy a Microsoft 24,9 százalékos részesedést készül vásárolni a cégben. A Deutsche Telekom nem kommentálta a Capital című gazdasági magazin értesülését, amely szerint a részesedés 3-4 milliárd euróért kelne el. Szerdán kora délután a T-Online International AG részvényeinek árfolyama 11,52 euró volt.
Vágólapra másolva!

A frankfurti értéktőzsdén, 8,58 százalékkal drágább a 10,61 eurós keddi zárónál. Szerdán 10,71 eurón nyitott a részvény. A Deutsche Telekom adósságának lefaragása érdekében keres befektetőt az internet-szolgáltató üzletágába. A Deutsche Telekomé a most 13,8 milliárd eurós piaci tőkeértékű T-Online 82 százaléka.

Márciusban a T-Online a vártnál kisebb negyedik negyedévi veszteségről számolt be, és idei éves előrejelzésében, az előfizetők számának gyors növekedésére és a működési költségeinek csökkenésére hivatkozva, előbbre hozta a nullszaldó elérésének időpontját.

A T-Online és a Microsoft Internet üzletága, az MSN között kialakuló esetleges együttműködés a 17 milliós egyesített előfizetői bázissal - 10 millió a T-Online-nál és 7 millió az MSN-nél - már komoly konkurenciát jelentene az AOL Time Warner számára is.

A Deutsche Telekom március közepén bejelentette, hogy a tavalyi év után tervezett osztalékát 40 százalékkal csökkenti, elhalasztja adósságcsökkentési célját, csökkenti beruházásait és határidő nélkül elhalasztja mobilszolgáltató leányvállalata, a T-Mobile tőzsdei kibocsátását is, miután a versenyfelügyelet nem hagyta jóvá kábelszolgáltató vagyonrészeinek értékesítését. A német távközlési vállalatnál közölték, hogy az adósságot ezentúl is 50 milliárd euróra akarják csökkenteni a tavaly év végi 62,1 milliárdról, de ezt a célt ez végéig már nem tudják elérni, hanem csak jövő év végéig.

(MTI)