<SPAN style="FONT-SIZE: 13.5pt; FONT-FAMILY: Arial">Állami földek eladása: szakmai nonszensz</SPA

Vágólapra másolva!
Elvileg az állam fizetne az Orbán-kormány által a választások után meghirdetett termőföldeladások némelyikében. Néhány esetben ugyanis erre lehet következtetni a földárverésekről szóló kormányrendeletben közölt képletek alapján. Ezt állítja legalábbis az egyik mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet vezetője.
Vágólapra másolva!

Május 5-én látott napvilágot az az Orbán Viktor miniszterelnök által februárban aláírt kormányrendelet-módosítás, amelyben a kormányzati földszakértők nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy két képlet, valamint egy normatív értéket tartalmazó táblázat segítségével meghatározzák az ország földterületeinek az értékét, az árát. A két képlet elemeinek azonos értelmezése olyan meglepő eredménynyel járt, hogy először nem hittünk a szemünknek - mondta a Magyar Hírlpanak Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára.

Máhr szerint ugyanis a különböző változókat behelyettesítve a képletekbe végül negatív földérték is kijöhet végeredményként.

Azaz ebben az esetben nem a vevőnek, hanem az eladónak, tehát a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Földalap Kht.-nek kellene fizetnie a földárverések után.

A probléma a haszonbérbe adott föld esetén jelentkezik. Ahogy ugyanis egy lakott lakás kevesebbet ér, mint egy üres, a bérlettel terhelt föld értéke is kevesebb. Máhr szerint a képletek egyikéből, a bérlet piaci értékének meghatározásánál hiányzik egy zárójel, illetve a képletben szereplő diszkont- kamatláb mértékét osztani kellene százzal, hogy matematikailag is elfogadható eredmények jöjjenek ki. A rendeletben megjelent képletek viszont egyes esetekben azt eredményezik, hogy a föld értékéből nagyobb számot kell levonni a bérlet miatt, mint maga az érték, így negatív ár jön ki.

Máhr úgy véli, a matematikailag korrigált képlet is irreális eredményt hozna, mivel egy-egy terület bérleti értékét - a bérleti időtől függően - csupán 3500-7500 forint körüli összegben határozná meg, holott az érdekképviselet főtitkára, Horváth Gábor erről a Világgazdaság című lapnak reális árként 30-40 ezer forintot jelölt meg. Ráadásul a képlet nem tartalmazza a bérleti díjjal, mint bevétellel kapcsolatos korrekciót sem - sorolja a hibákat Máhr.

Máhr szerint a képletek szó szerinti értelmezésekor attól függően kell a vevőnek fizetnie, hogy az adott területre vonatkozó földbérleti szerződésből még hátralévő évek száma páros vagy páratlan szám, ami szakmai nonszensz.

Ahogy annak tartják sokan azt is, hogy a kormányfő mellett működő földbizottság alkotta képleteket, megyékre lebontott, de helyi viszonyokat figyelembe nem vévő szorzókkal próbálják meg "belőni" egy-egy megye földjeinek értékét, illetve árát. A képletekről szóló módosítást a hírek szerint nem látták az érintett szaktárcák a megjelenés előtt. Egyáltalán nem biztos, hogy a hibát az Orbán-kormány még orvosolni tudja, mivel már "csak" ügyvezető kabinetként működhet.

O. Horváth György/MH-információ