Vámosi-Nagy Szabolcs lehet az APEH elnöke

Vágólapra másolva!
A Népszabadság értesülései szerint Vámosi-Nagy Szabolcsot kívánja felkérni az APEH elnöki tisztére Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt. Az adóhivatal első számú vezetőjét a jogszabályok szerint a pénzügyminiszter nevezi ki, ám a lap úgy tudja, a szocialisták pénzügyminiszter-jelöltjének, László Csabának nem volt kifogása a szakember felkérése ellen.
Vágólapra másolva!

Vámosi-Nagy Szabolcs 15 éve - megalakulása óta - dolgozik az adóhivatalnál, 1997-ben nevezték ki szakmai elnökhelyettesnek. Adóhivatali karrierjét Medgyessy Péter pénzügyminisztersége alatt szakította meg rövid időre, hogy miniszteri biztosként az új adótörvények megalkotásával foglalkozzék. Ám akkor is az APEH-nál maradt.

Vámosi-Nagy az elmúlt években mintegy az adóhivatal arca lett, hiszen a nyilvánosság előtt általában ő képviselte az APEH szakmai álláspontját. Az eddigi elnökhelyettes mellett az szól - mondják szocialista körökben -, hogy munkáját minden politikai vezetés elismerte, vezetői pozícióját a Fidesz-kormány alatt is megtarthatta. Az ötvenegy éves jogász, adószakértő ellen ugyanez azonban vádként is elhangzott már az MSZP egyes köreiben, mondván: az utóbbi négy évben is ott maradt az adóhivatal vezetői között. Akkor, amikor annak elnökeit - Simicska Lajost és az őt követő jelenlegi vezetőt, Vida Ildikót - egyértelműen politikai okok miatt nevezték ki.

Vámosi-Nagy Szabolcs márciusban az [origo] Társalgójában arra a kérdésre, hogy "Mikor lesz Ön az APEH elnöke?", azt válaszolta: "Remélem, soha".

(MTI-Üzleti Negyed))

Ajánlat: