A németek visszasírják a márkát

Vágólapra másolva!
Öt hónappal a közös európai fizetőeszköz hivatalos bevezetése után a németek körében kiábrándultság lett úrrá, és egyre többen sírják vissza a német márkát - derül ki egy kedden közzétett közvélemény-kutatás eredményeiből.
Vágólapra másolva!

Az Allensbach Intézet által végzett reprezentatív felmérés tanúsága szerint a megkérdezetteknek 54 százaléka szeretné, ha ismét a márka volna a hivatalos fizetőeszköz. A németek 37 százaléka nem táplál ilyen vágyat magában, míg 9 százalék nem tudott egyértelműen állást foglalni.

Még rosszabb az euró megítélése az egykori NDK területén. Itt a megkérdezetteknek 60 százaléka szeretne inkább német márkát. A májusi adat jelentős növekedést mutat a márciusi értékhez képest: akkor ugyanis a keletnémeteknek még csupán 46 százaléka követelte vissza az euró helyett a márkát.

A nosztalgia egyik összetevője éppen a viszonylag egyszerű átváltási kulcs (1 euró hivatalosan 1,95583 márkával egyenlő). Január elseje óta a németeknek nagyjából kettővel kell megszorozni a hivatalos árakat ahhoz, hogy viszonyítani tudjanak a békeidők áraihoz. Mint a fölmérés kiderítette, 81 százalékuk csakugyan minden árat átszámol fejben márkára, mielőtt vásárlásra szánja el magát.

(MTI)