Harmincmilliárd forint vissza a feladónak

Vágólapra másolva!
Az adóhivatalnál nyilvántartott 2,4 millió személyi jövedelemadó bevallás 97,3 százalékát dolgozta fel és ellenőrizte az adóhivatal május 10-ig - mondta el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
Vágólapra másolva!

Az adóhivatal összesen 29,3 milliárd forintot utalt vissza több mint 1 millió adózónak személyi jövedelemadó (szja) bevallásuk alapján május 13-ig, ami 36,9 százalékkal magasabb összeg az egy évvel korábbinál. Emellett 3,5 millió forint késedelmi kamatot kellett fizetnie a hivatalnak, ami 15,5 százalékkal kevesebb a bázisidőszaknál.

Egy év alatt az internetes programmal elkészített bevallások száma négyszeresére emelkedett - derül ki az adóhivatal statisztikájából. Az idén 310 399 internetes programmal készített bevallás érkezett, a tavalyi 70 988-al szemben. Ebből az egyéni vállalkozóké az idén 64 242 volt, ami szintén négyszerese az előző évinek.

Az adó egy százalékáról 309 143-an, míg kétszer egy százalékról 402 869-en rendelkeztek. A tavalyi évhez képest ez 2 százalékos, illetve 6,9 százalékos emelkedés.

(MTI)

Ajánlat: