Túl van a mélyponton a KPN

Vágólapra másolva!
Jelentősen javult az első negyedévben a holland KPN távközlési cég gazdálkodása: a vállalat a legoptimistább elemzői előrejelzéseknek megfelelően 1,059 milliárd euró pénzforgalmi többletet (EBITDA) ért el egyszeri tételekkel együtt, ami 18 százalékos javulást jelent éves összevetésben. A kedvező adatokhoz hozzájárult a Pannon GSM eladásából befolyt összeg is.
Vágólapra másolva!

A távközlési cég az első negyedévet 3,26 milliárd eurós forgalmon mellett 348 millió eurós veszteséggel zárta; egy évvel korábban a cég árbevétele 2,96 milliárd euró, vesztesége pedig 539 millió euró volt. Egyszeri tételek nélkül a KPN nettó vesztesége az idei első negyedévben 225 millió euróra csökkent a tavalyi 400 millió eurós nettó hiányról.

Az új nettó eredményt 477 millió egyszeri tétel terhelte a KPNQwest adatszolgáltatóban való részesedés miatt, és erre az időszakra számolták el a Pannon GSM eladásából származó 335 millió eurós nyereséget is.

A KPN tavaly július végén adott túl a Pannon GSM 44,7 százalékán, becslések szerint 715 millió euróért.

A vállalat nettó adóssága 15,4 milliárd euró volt március végén a tavalyi harmadik negyedév végi 22,4 milliárd eurós csúcsérték helyett.

(MTI)

Ajánlat:

KPN