A Flextronics bekebelezi a NatSteel Broadwayt

2002.05.23. 11:21

Az elektronikai termékeket gyártó és forgalmazó szingapúri Flextronics International Ltd. 653 millió szingapúri dollárért (365 millió amerikai dollár) felvásárolja az egyik konkurensének számító, ugyancsak szingapúri NatSteel Broadwayt. Mindkét cég rendelkezik hazai érdekletséggel, ám az egyelőre még bizonytalan, hogy miként érinti a magyar leányvállalatokat a felvásárlás.

Az elektronikai eszközök, áramkörök és alkatrészek gyártásával foglalkozó NatSteel Broadway felvásárlását a kínai jelenlétének megerősítésével indokolta a Flextronics, amely tavaly május óta több mint 30 felvásárlást hajtott végre.

Mindkét cég rendelkezik magyar érdekeltséggel, azonban az még tisztázatlan, hogy a felvásárlás miként érinti a hazai leánycégeket. A cégbírósági adatok szerint az 1998-ban alapított, 3,6 milliárd forintos ingatlannal rendelkező, mintegy kétszázötven főt foglalkoztató NatSteel Electronics Magyarország Kft. 2000-ben mintegy 620 millió forintos árbevételt ért el.

A Bloomberg jelentése szerint a vételi ajánlat kihirdetése után a Natsteel Broadway részvények árfolyama 19 százalékkal, 3,18 szingapúri dollárral emelkedett.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Flextronics

Korábban:

A Flextronics leépít Sárváron
(2002. május 16.)