Alacsonynak számít a magyar minimálbér

Vágólapra másolva!
Két és fél év alatt 1,5 dollárral emelné az óránkénti szövetségi minimálbért amerikai demokrata szenátorok egy csoportja, ami így elérné a legalacsonyabb magyar fizetés hatszorosát. Az unióban továbbra is jelentős különbségek vannak a tagországok minimálbérei között: Portugáliában a magyar kétszerese, Luxemburgban viszont hat és félszerese a legalacsonyabb fizetés a hazainak - derül ki a Magyar Hírlap összeállításából.
Vágólapra másolva!

Az amerikai óránkénti minimálbér 1997 óta 5,15 dollár, amit demokrata politikusok két és fél év alatt 1,5 dollárral emelnének. Avval érvelnek a magasabb minimálbér mellett, hogy számos államban már ennél nagyobb a törvények által előírt legalacsonyabb kereset. A tavalyi terrortámadások előtt még Bush elnök is támogatta az emelés tervét. A minimálbér mértéke közvetlenül 9 millió embert érint az Egyesült Államokban - írja a Magyar Hírlap.

A munkaerő szabad áramlása nem változtatott az uniós tagállamok minimálbérei közötti jelentős különbségeken. Portugáliában a legalacsonyabb fizetés 406 euró (100 ezer forint) Luxemburgban pedig 1290 euró (320 ezer forint). A lap emlékeztet: Európában jóval több embert érint a legalacsonyabb fizetés mértéke, mint az Egyesült Államokban.

(Üzleti Negyed)