Varga: a kormányprogram feszültségeket kelthet

Vágólapra másolva!
Varga Mihály leköszönő pénzügyminiszter az elmúlt négy év fő eredményének azt tartja, hogy átlagosan évi 4,5 százalékkal bővült a bruttó hazai termék (GDP), miközben csökkent az infláció és emelkedett az életszínvonal. A leköszönő pénzügyminiszter hétfőn adja át az iratok többségét László Csabának a Medgyessy-kormány pénzügyminiszter-jelöltjének.
Vágólapra másolva!

Az új kormány programja feszültségeket okozhat, mert egyszerre ígérik az adók és járulékok, és így a bevételek csökkenését, és azt, hogy szinte minden terület - az oktatástól az egészségügyön keresztül a környezetvédelemig - több forráshoz jut. Ez az államadósság vagy a költségvetési hiány növekedéséhez vezethet, amit esetleg az állami vagyon felélésével ellensúlyoznak majd - mondta el Varga.

Varga Mihály úgy látja, hogy így veszélybe kerülhet az elmúlt évek egyik legnagyobb eredménye, az infláció folyamatos csökkenése, pedig a 2002-es költségvetésben előre jelzett GDP-arányos hiány, illetve a tervezett 5,3 százalékos infláció az év végére tartható. Ugyanakkor veszélyezteti azt a növekvő inflációs várakozás, amelyet az új kormány költekezési ígéretei gerjesztenek. Az árstabilitás érdekében ezért kellett a jegybanknak a napokban 50 bázisponttal emelnie irányadó kamatát - mondta Varga Mihály.

Nem meglepő a magas államháztartási hiány

Nem egyedülálló, hogy az idén az államháztartási hiány áprilisban már elérte az éves tervezett hiány 62 százalékát, ez részben a Közép-Európát elérő világgazdasági recesszió következménye. Csehországban már a tervezett költségvetési hiány 90 százalékánál tartottak áprilisban - emlékeztetett Varga.

A gazdasági folyamatokat figyelembe véve a leköszönő pénzügyminiszter szerint mintegy 200 milliárd forint többletbevétele keletkezik az év végéig a költségvetésnek, és bár vannak bizonyos áthúzódó kiadások, mint például a nyugdíjemelés vagy az egészségügyi kassza gyógyszertámogatásának növekedése, végeredményben a többletbevételek elköltéséről a következő kormányzat dönthet.

Varga szerint a kormány törvényesen járt el

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány döntéseiben tartotta magát az államháztartási törvény előírásaihoz, így például a központi tartalékból az első félévre az éves keret 40 százalékát használták fel. A garanciavállalások sem haladják meg a kiadási főösszeg meghatározott százalékát.

Külön kiemelte az otthonteremtési programot, amely szerinte nem kis szerepet játszik abban, hogy a magyar gazdaság növekedése még most is jelentős. Ha nagy átalakításokba nem is kezdtünk az államháztartásban, számos program elindult - utalt Varga Mihály az örökségre, amelyet a következő pénzügyminiszterre hagy.

A fentiek között említette a Széchenyi-tervet, az ezzel párhuzamosan zajló adó- és járulékcsökkentéseket és kedvezményeket, az először tíz, majd az idéntől már 30 millió forintos adókedvezményt, valamint azt, hogy az idén elindulhat a kisvállalkozói hitelkártya, és létrejött a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.

Az eredmények és a reményei szerint folytatódó munkálatok közül kiemelte az elkezdett nyugdíjreformot, az egyéni számlarendszer kialakítását, hiszen mint megjegyezte: az emberek nyugdíjuk legalább 75 százalékát továbbra is az állami nyugdíjalapból kapják majd. A számlarendszer teljes egészében 2006-ig épülhet ki a tervek szerint, és Varga Mihály reméli, hogy az új kormány is folytatni fogja ezt a programot.

(MTI)

Ajánlat: