Fizet a Sláger Rádió az ORTT-nek

Vágólapra másolva!
A Sláger Rádió kész megfizetni műsorszolgáltatási díjhátraléka egy részét, mintegy egymillió dollárt az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT) - tájékoztatta az adó kommunikációs ügynöksége a távirati irodát. Az ORTT a másik két országos kereskedelmi rádióval, és a Helyi Rádiók Szövetségével konzultált az ügyben.
Vágólapra másolva!

A Sláger Rádió jó szándékának bizonyítására és annak alátámasztására, hogy Magyarországon hosszú távon korrekt résztvevője kíván lenni a rádiós piacnak, azonnali hatállyal javaslatot terjesztett az ORTT elé - áll a dokumentumban.

A közleményben a rádió közölte azt is, hogy a kérdésben az adó haladéktalan egyeztetést kért a médiahatóságtól. Az MTI értesülései szerint a Sláger Rádió vezetése új díjkonstrukcióról szeretne megállapodni az ORTT-vel .

Eközben a Sláger Rádió műsorszolgáltatási díjfizetési kötelezettségének elmulasztása kapcsán kialakult helyzetről konzultált az ORTT a Helyi Rádiók Szövetsége, a Danubius és a Juventus Rádió képviselőivel.

A rádiók jelenlévő képviselői támogatásukról biztosították az ORTT-t abban a törekvésében, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel érvényt szerezzen a kereskedelmi rádiós piacot működtető törvényes szabályozásnak, áll az ORTT távirati irodához eljuttatott közleményében.

(MTI)

Korábban:

Médiaháború: rádiók a Sláger ellen
(2002. május 28.)