Elmaradt az ÁPV vezetőinek bizottsági meghallgatása

Vágólapra másolva!
Nem tudta meghallgatni az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatóságának elnökjelöltjét és vezérigazgatóját, mert sem az érintettek, sem pedig a kormánypárti képviselők nem jelentek meg a testület ülésén. A szocialisták szerint törvénytelenül hívták össze a testületet, míg Varga Mihály bizottsági elnök úgy véli, hogy a kabinet követett el törvénysértéseket.
Vágólapra másolva!

Mészáros Tamás elnökjelölt és Kamarás Miklós vezérigazgató levélben értesítette Varga Mihályt, a bizottság fideszes elnökét, hogy nem kívánnak az ülésen megjelenni.

Keller László jogszerűtlennek nevezte az elnökjelölt és a vezérigazgató bizottsági meghallgatására irányuló kezdeményezést. A bizottság szocialista alelnöke szerint példátlan, hogy a testület elnöke kezdeményezi az elnökjelölt meghallgatását, és nem várja meg a kormányzat felkérését. Keller hozzátette: a bizottság szocialista tagjait Varga Mihály csak szerdán, telefonon értesítette a csütörtöki bizottsági ülésről.

Varga Mihály aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új kormány törvénytelenséggel kezdi meg működését. A bizottsági elnök példaként említette, hogy az ÁPV Rt. kinevezett igazgatósági tagjainak nemzetbiztonsági átvilágítása még nem történt meg, és az egyik tag, Terták Elemér nem mondott le a Pénzügyminisztériumban betöltött pozíciójáról. A politikus hozzátette: a bizottság tagjainak kétötöde azért kezdeményezte a meghallgatást, mert véleményük szerint a kormány jogszabályt sértve távolította el az ÁPV Rt. vezetését és igazgatóságát.

Keller László valószínűsítette, hogy a jövő héten megérkezik a kormány felkérése a bizottsághoz az elnökjelölt meghallgatásáról, és akkor az eddigi gyakorlatnak megfelelően hallgathatják meg Mészáros Tamás elnökjelöltet. A szocialista képviselő emlékeztetett: a kinevezett vezérigazgató meghallgatását nem teszi kötelezővé jogszabály.

(MTI)

Ajánlat:

ÁPV Rt.

Korábban: