Kedvezőbb konstrukciók jelentek meg a lakáshitelpiacon

Vágólapra másolva!
Új banki szereplő jelent meg a lakáshitelezésnél. Június óta a német tulajdonban lévő (a HypoVereinsbank és a Bank Austria Creditanstalt fúziójából létrejött) HVB Hungary is kínál ingatlankölcsönöket saját jelzálogbankjának támogatásával. Az osztrák tulajdonban lévő Raiffeisen Bank pedig a kezelési költség havi összegének korlátozásával igyekszik vonzóbbá tenni ajánlatát.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a lakáshitelezés a HVB Hungarynál a saját tulajdonban lévő jelzálogbankra alapozva. Az új piaci szereplő igyekszik olyan előnyöket nyújtani, amelyekkel kiemelkedhet a mezőnyből. Így például automatikus és ingyenes életbiztosítást ad a kölcsönszerződéshez, továbbá széljegyként is elfogadja az önálló zálogjog bejegyzését, ami lerövidíti a hitel folyósításának idejét.

Ez a megoldás egyúttal lehetővé teszi, hogy a hitelt már a kezdetektől a legalacsonyabb kamattal vehesse fel az ügyfél. A támogatott lakáshitelt nyújtó bankok egy része ugyanis csak a jelzálog bejegyzése után nyújt kedvezményes hitelt, addig a piaci kamatot számolja fel. A banknál csak változó kamatozású lakáskölcsön kapható, azaz a hitel feltételeit egy évre rögzítik, ellentétben más bankkal, ahol öt évre is fixálni lehet a kamatot. Előny viszont, hogy a kamattal megegyező módon kezelik az összes hitelnél egyformán 2 százalékos éves kezelési költséget, amelynek havi mértéke így az év folyamán a tőke csökkenésével együtt mérséklődik. A lakáshitel kamata az új lakásokhoz felvehető kedvezményes hitelnél 2,75 százalék, egyéb esetben 5,12.

A HVB az előnyök közé sorolja, hogy fedezetként építési telket is elfogad. Mint a banknál a Magyar Hírlap kérdésére elmondták, annak ellenére, hogy az utolsók között léptek a piacra, komoly az érdeklődés a hét eleje óta kapható lakáskölcsön iránt. Emögött részben az állhat, hogy a HVB ügyfelei kivárták, míg saját bankjuk is nyújt lakáskölcsönt, és igényeikkel nem fordultak eddig más bankhoz.

Korlátozta a Raiffeisen Bank a lakáskölcsönök után fizetett havi kezelési költséget 10 ezer forintban. A június negyedikétől bevezetett lépés nyomán a fix 4 százalékos kamatra felvehető Univerz Plusz lakáskölcsön havi törlesztőrészlete olcsóbb lesz, ha az ügyfél legalább 6 millió forintot vesz fel. A Raiffeisen mellett ugyancsak havi 10 ezer forintban maximálja a havi kezelési költséget a Kereskedelmi és Hitelbank. A legkedvezőbb ajánlatot az OTP Bank adja, amely legfeljebb havi 9000 forintos kezelési díjat számol fel.

A Raiffeisen egyéb kényelmi intézkedésekkel is igyekszik kedvezni az ügyfeleknek. Így néhány hét alatt vállalja a hitelbírálatot, a hitelbírálati díjat csak kedvező, azaz a kölcsönt megítélő döntés esetén számolja fel. A pénzintézetnél lehetőség van arra, hogy több ingatlant ajánljon fel fedezetként az ügyfél, s nem köti ki, hogy az ingatlan feltétlenül az ügyfél vagy családtagjai tulajdonában legyen. A kölcsönösszeg növelésére bevonható adóstárs, ilyenkor a bank elfogad olyan kezest is, aki nem családtag.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Lakáshitel 2002 - az Üzleti Negyed rovata

HVB Jelzálogbank