Rekordprofit a Ryanairnél

Vágólapra másolva!
A Ryanair, ír diszkont-légitársaság az elmúlt pénzügyi évében rekord mértékű, 172 millió eurós nyereséget ért el. A társaság 38 százalékkal növelte utaslétszámát az megelőző pénzügyi évhez képest - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Az ír légitársaság eredménye éles kontrasztban áll a legnagyobb brit légitársaság, a British Airways tavalyi teljesítményével, amely a magánosítása óta eltelt időszak legnagyobb veszteségét volt kénytelen elkönyvelni.

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója a BBC Rádiónak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a cég egy olyan évben érte el ezt az eredményt, amelyben nemcsak a szeptember 11-i terrorakciók, hanem az év első felében a száj- és körömfájás-járvány miatt is jelentős mértékben visszaesett a légi utasforgalom. O'Leary egyébként 38 százalékos forgalom-növekedésre számít az elkövetkező két évben.

A nagy rivális Easyjet és a Go légitársaság egyesülésével kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy a Ryanair elsősorban a nagy nemzeti légitársaságokkal, a British Airways-zel, és a Lufthansával konkurál, az Easyjet megítélése szerint nem jelent igazi veszélyt a társaságra.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: