Inog az Európai Stabilitási Paktum

Vágólapra másolva!
Az európai pénzügyminiszterek sevillai találkozójukon csütörtök éjszaka elfogadták Franciaország érvelését, és enyhítettek az 1997-es stabilitási paktum szigorú előírásain. Az új francia kormánynak így nem feltétlenül kell 2004-re egyensúlyba hoznia az ország költségvetését. A megállapodás nem nyerte el az Európai Központi Bank tetszését: a jegybank szerint a paktum nem állta ki az első komoly próbát.
Vágólapra másolva!

Az európai pénzügyminiszterek madridi találkozójukon csütörtök éjszaka elfogadták Franciaország érvelését, és enyhítettek az 1997-es stabilitási paktum szigorú előírásain. Az akkori megállapodásban az szerepel, hogy a valutauniós tagállamok költségvetésének 2004-re egyensúlyba kell kerülnie. A mostani megállapodás szerint Franciaországnak ezt csak abban az esetben kell teljesítenie, ha az ország gazdasága 2003-ban és 2004-ben is több mint három százalékkal bővül. Ekkora növekedésre az elmúlt tíz évben nem volt példa.

Rontják az egyensúlyt a francia választási ígéretek

A nemrég megválasztott francia kormány bejelentette, hogy a költségvetés hiánya idén eléri a bruttó hazai termék (GDP) 2,5 százalékát a korábban tervezett 1,9 százalék helyett. A megugró deficit vészesen megközelíti a stabilitási paktumban 2002-re előírt 3 százalékos hiányplafont, és nehézzé teszi az új, jobbközép kormány választási ígéreteinek teljesítését, ugyanis kampányában a jobboldal jelentős adócsökkentést ígért. A helyzetet bonyolítja, hogy ekkora költségvetési hiány miatt az Európai Bizottság korábban szigorúan figyelmeztette Németországot és Portugáliát.

A francia kormány választási ígéretei a paktum 2004-es előírásait is veszélyeztetik. Francis Mer pénzügyminiszter közölte, hogy amennyiben a francia gazdaság 2003-ban és 2004-ben nem bővül legalább évi 3 százalékkal, úgy egy-két év késéssel kerülhet csak egyensúlyba az ország költségvetése. A valutaunió többi tagállamának pénzügyminisztere a jelek szerint elfogadta az érvelést, és lényegében felmentést adott Franciaországnak a 2004-es határidő betartása alól.

Vegyes fogadtatás

Részben sikeresnek értékeli a csütörtök éjszakai kompromisszumot a BBC: elemzése szerint amennyiben nem születik megállapodás a pénzügyminiszterek között, úgy a stabilitási paktum összes előírása veszélybe került volna. Ugyanakkor az elemzés felhívja a figyelmet arra is, hogy ezentúl minden tagállam saját növekedési mutatójával érvelve késleltetheti a paktumban előírásainak betartását; Portugália már jelezte is, hogy Franciaországhoz hasonló elbánásra tat igényt.

Az Európai Központi Bank (EKB) egyértelműen elítélte a megállapodást. A valutauniós jegybank szerint a tagállamok növekvő költségvetési hiánya gerjeszti az inflációt, ami kamatemeléshez vezet, a magasabb kamatszint pedig visszafogja a növekedést. Nout Wellink, a bank kormányzótanácsának tagja a BBC-nek azt mondta, hogy "a mostani volt a 2004-es szigorú előírások első komoly próbája, ekkor pedig még nem illik változtatni".

A tagállamok előírtnál nagyobb költségvetési hiánya egyelőre nem befolyásolja az euró árfolyamát: a közös valuta értéke két éve nem látott magasságba szökött a dollárhoz és a jenhez képest.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Európai Unió

Európai Központi Bank

Korábban:

Kétéves mélyponton a dollar
(2002. június 20.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Solomon, Muriel: Nehéz főnökök, nehéz kollégák